Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Babát vár Kovacevic, az amputált lábú korábbi győri kosárlabdázó (VIDEÓ)

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két éve ment férjhez, most pedig már a második gyermeke születését várja Natasa Kovacevic: a korábban győri színekben szereplő szerb kosaras 2013-ban Sopron felé tartva szenvedett súlyos buszbalesetet, amely után egyik lábát térd alatt amputálni kellett. 

A tizenegy évvel ezelőtti szörnyű balesetben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató elhunyt, több győri játékos súlyosan megsérült. Natasa Kovacevicnek egyik lábát térd alatt amputálni kellett, protézist kapott. 

A rehabilitáció után aztán visszatért a pályára, a szerb bajnokságban pontot is dobott. Ő volt az első nő Európában, aki ilyen súlyos sérüléssel hivatalos mérkőzésen pályára lépett. Egy évvel később azonban befejezte pályafutását, azóta többek közt belgrádi alapítványa betegségben vagy balesetben végtagjukat veszített fiatalokat segít protézisekkel. Sok dolog történt vele:megkapta francia lovagi érdemrendet a sportért tett magas szintű elkötelezettsége és a rászoruló fiataloknak és sportolóknak adott támogatása miatt. Megjelent a The Skok / The Leap című dokumentumfilm az életéről, melyben megosztja inspiráló történetét – rengeteg jelenetet Győrben vettek fel. Két éve férjhez ment, majd megszületett kislánya, most pedig ismét várandós.