Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Bőrszárnyú dinoszaurusz maradványait találták meg Kínában

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Min Wang és munkatársai egy meglehetősen fura szerzetről számoltak be.

Dr. Min Wang és munkatársai egy meglehetősen fura szerzetről számoltak be legutóbb a Nature szakmai folyóiratban: bár az általuk leírt dinoszaurusz kicsiny testét tollak fedték, a denevérekéhez hasonló szárnyakkal rendelkezett.

Az Ambopteryx longibrachium 32 centiméter hosszú testéhez mindössze 300 grammos tömeg társulhatott. Megkövesedett maradványa még jobb állapotban maradt fenn, mint a 2015 áprilisában kisebb szenzációt keltő rokona, a Yi qi esetében: jól konzerválódott például az ujjak között feszülő bőrvitorla, az azt merevítő hosszúkás, porcos elem, sőt, még az állat táplálkozási szokásaira utaló jelek is jól kivehetők.

A bizarr teremtmény gyomra környékén felfedezett apró csonttöredékek arra engednek következtetni, hogy legalább részben húst fogyaszthatott, tápláléka alaposabb összezúzásához kavicsokat nyelhetett le. A jura ideje alatt, körülbelül 163 millió évvel ezelőtt nézhetett zsákmány után a mai Kína területén, az ország északkeleti részén elterülő Liaoning tartomány környékén.

Az Ambopteryx a paleontológusok elmondása szerint önnön erejéből nem tudott felemelkedni, így legfeljebb siklásra lehetett képes. Az őslénykutatók munkájuk végén arra a végkifejletre jutottak, hogy a repülés képessége valószínűleg sokkal gyakrabban fordulhatott elő a Scansoriopterygidae család körében, mint azt korábban gondolták.