Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egyedülálló képzés indul Széchenyi István Egyetem

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A páncélzat kialakításától a kétéltű járművek elemzésén át a kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik a győri Széchenyi István Egyetem harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzését. Ilyen szakirányú továbbképzési szak korábban sehol sem indult az országban.

A Széchenyi István Egyetem korszerű tudással és rengeteg tapasztalattal rendelkezik a műszaki-technológiai területeken, és arra törekszik, hogy gyorsan reagáljon a munkaerőpiaci igényekre. Az intézmény erre alapozva indította el ebben a félévben a két féléves, harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést. A szak ötletgazdája dr. Lakatos István professzor, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék vezetője, Molnár László címzetes egyetemi docens és Dömény Sándor vezérőrnagy volt.

Mint prof. dr. Lakatos István elmondta, a cél olyan szakemberek képzése a harcjárműgyárak és a honvédség tiszti állománya számára, akik hosszú távon képesek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci járművek gyártását, fejlesztését, átalakítását, szervizelését és tesztelését. A hallgatók többek között a programozás, a valós idejű és felhőalapú adatfeldolgozás, a szabályozástechnika, az érzékelés és az adatgyűjtés, a kárelemzés és a diagnosztika, az infokommunikáció és a kiberbiztonság, a páncélzat kialakítása, a kétéltű járművek elemzése, valamint a tereptan, a katonaföldrajz és a geoinformatika területén szereznek naprakész ismereteket a gyakorlatorientált, részben személyes jelenléttel, részben online formában megvalósuló képzés során. A tantárgyakat – alkalmazott mechanika, fegyver- és lőszertechnika, járműelektronika-kibervédelem, páncélozás, harcjárműtechnika, kommunikációtechnológia – az egyetem munkatársai, illetve külsős, katonai szakemberek tartják.