Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Egyre drágább a kikapcsolódás itthon

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent – derül ki az egyik szállásfoglaló portál összesítéséből. A vendégek csaknem egyharmada hotelben szállt meg, azután az apartmanok és a vendégházak voltak a legkeresettebbek.

 

A belföldi úti célok toplistáját a tavalyi évben Budapest, Siófok és Eger vezették. Ezeket követte Pécs, Szeged, Gyula és Hajdúszoboszló. A top tízes listán még Hévíz, Debrecen és Balatonfüred kapott helyet. Az előző évekhez hasonlóan a hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2023-ban is. Az év közkedvelt látnivalója volt az egri vár, a Festetics-kastély és a Nyíregyházi Állatpark is.