Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, már hétköznapokon is lehet hajózni – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART)

Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a katamaránok, amelyek a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód-Badacsony között, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy akár gyakrabban is, ha a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli. Emellett 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó.

A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART. A különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként.

A nyári szünetben június 22. és szeptember 1. között a Kajla útlevéllel rendelkező 6-11 éves gyerekek díjmentesen hajózhatnak a BAHART menetrendszerinti, települések közötti járatain. A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak.

(Forrás: Fotó: MTI/Bruzák Noémi)