Már vagy harminc éve annak, hogy letettem az autósportbírói vizsgámat. Hatvan kérdés szerepelt a tesztlapon, ahhoz, hogy valaki átmenjen a vizsgán 90%-osnál jobb teljesítményt kellett nyújtani, vagyis 5 hiba fért bele, hat már nem. Mindannyian azért kezdtük el a tanfolyamot, hogy a Hungaroringen ott legyünk a Forma-1-es futamon – jómagam végül hat Magyar Nagydíjon húzhattam overált, mint gyalogos technikai beavatkozó.
Mondanom se kell, a 90%-os szintet mindannyian megugrottuk. A legtöbbünk 100%-os teljesítménnyel zárt, csak néhányan húztak be egyet mellé, valószínű véletlenül. Hiszen „csak” a szabályokat kellett ismerni, de hát ezt álmunkból felébresztve is tudtuk. Minden futamot néztünk a TV-ben, a mogyoródi versenyt meg addig a nézőtérről követtük a helyszínen.
A hatvan kérdés közé a vizsgáztatók igyekeztek becsempészni humoros – ám mégis életszerű feladványokat. Ez annyira jól sikerült, hogy még így 29 év távlatából is emlékszem arra a négyre, ami kilógott a sorból.
Mielőtt folytatnám a történetet, akinek kedve van nyugodtan töltse ki, ha nem ismeri az F1 szabályait, valószínű akkor is tudni fogja a választ.
1. Hogyan viselkednek a sportbírók eső esetén?
a.) Csoportosan bevonulnak a főépületbe
b.) Leteszik a tűzoltókészüléket, helyette esernyőt húznak, ha kigyulladna egy autó, az eső úgyis eloltja a tüzet
c.) Nem törődnek vele, a feladat semmit se változik
2.) Verseny közben hogyan mehet át a sportbíró egy Forma-1-es pályán az út túloldalára?
a.) Egyenese futok, ahogy bírok
b.) Cik-cakkban, a száguldó autókat természetesen kikerülve
c.) Sehogy
3.) Mit csinálok a halonoltó készülékkel?
a.) Hidegen tartom a szódát
b.) Ha nem bírom el a poroltót, ezt cipelem, mert ez könnyebb
c.) Szükség esetén eloltom a tüzet.
4.) Mi az a vis major?
a.) TSZ terület a Hungaroring közepén
b.) Akadály a pálya közepén, amit ki kell vontatni
c.) Előre nem látható kényszerítő körülmény
A koronavírus járvány miatt nyilvánvaló, hogy ez az év tele van vis majorokkal, amire laikusok és a szakértők egyszerre keresnek megoldásokat. Csakhát a vis major pont attól az ami, hogy nincs rá megoldás, hanem van, amikor bele kell törődni, hogy ez van, reméljük többet ilyen nem lesz. A Forma-1 viszont hatalmas biznisz, nem csoda, hogy mindenki, aki érintett arra törkeszik, hogy valahogy meg lehessen menteni a szezont.
Ilyenkor jönnek aztán a legvadabb ötletek.
Például, hogy ha már két futamot rendeznének egy pályán, akkor hogy ne legyen egyforma, a másik irányba is induljanak el a versenyzők.
Hagyok időt feldolgozni…..
Ha ezt a szomszédasszony mondaná biztos mosolyognánk, hogy hát szegényke, honnan is tudná, hogy ez nem ugyanaz, minthogy busszal megyünk és jövünk a városban, de hát nem ő mondta. Stuart Pringle, a silverstone-i pálya igazgatója vetette fel az ötletet – ahogyan azt az Indexen olvastuk.
Az első gondolatom az volt: na vajon kinek lehet a rokana. A második, hogy biztos ami biztos, megkerestem a neten az angol pálya rajzait. Hátha rosszul emlékszem valamire.
De nem.
Azonnal látszott rajta, hogy ezen a pályán a jelenlegi formájában mindez kivitelezhetetlen.
Az, hogy éppen az óramutató járásával megegyező, vagy ellentétes irányba köröznek a versenyzők teljesen mindegy, ezt mindenhol a mérnökök maguk álmondják meg. De ha kitalálták, akkor nagyon sok megoldást éppen ennek az iránynak rendelnek alá.
Elsőként mindjárt a bukótereket. Az ugyanis, hogy a Forma-1 ma már relatív biztonságos sport, ahhoz az is kell, hogy ha valaki eldobja a vasat, azt legyen ami megfogja. Ezért kell a szegélyköveket a megfelelő méreten hagyni, hiszen ha pl. túl magas lenne, az autó pillanatok alatt repülővé válna, és akkor mit sem ér a sóderágy. És ezért kellően mély a kavicságy, meg sok bukótér végén nem egy, hanem két sorban is ott áll a gumifal.
Nem emlékszem olyan versenyre, ahol a biztonsági szemle után ne kértek volna apró módosításokat a rendezőktől, még úgy is, hogy a pályalicencenek megfelelő versenyt lehet csak rendezni. Ennek azonban egyik sarkalatos pontja éppen a menetirány. Persze a világban lehetnek is olyan pályák, ahol ezt meg lehet valósítani, de a többségnél aligha.
Nekünk gyalogos technikai mentőknek nem volt bonyolult a feladatunk. Ha a mi zónánkban volt baleset, vagy csak állt meg a pálya szélén egy autó, akkor 15 mp-en belül ott kellett lennünk és ha kellett pl. tüzet oltottunk. De amikor figyeltük a versenyt, akkor soha nem az előttünk lévő eseményekre kellett koncentrálni, hanem arra, hogy mi történik kétszáz méterrel hamarabb. Ha ugyanis ott valaki eldobta a vasat, az esett be pont hozzánk, ha előttünk került bajba, őt a kettővel távolabbi kolléga szedte össze.
Idősebb és tapasztaltabb sportbíró társaim persze millió sztorit meséltek a futamok és edzések szünetében. Persze egy olyan nagyszerű társaságban, ahol ott volt Látó Tamás, Kelemen Feri, Juhász Sanyi, Rigó Feri, Kokó vagy Major Pista bácsi, ott szem nem maradt szárazon annyi autós kaland került elő. Hogy ezeket ők az évek alatt mennyire színezték ki nem tudom, de azt igen, hogy mindenre volt mindig egy jó sztori. És persze mint kezdő tűzoltó azt is megtanultam villámgyorsan, hogy mi a különbség a hegedű és a nagybőgő között…. igen, a nagybőgő az, ami tovább ég.
Sok történetre a mai napig emlékszem, így aztán egyből eszembe jutott amikor ma délután a silverstoni hírt olvastam, hogy ezt az abszurdnak tűnő ötletet, hogy fordítsuk meg a versenyt, valaki már a 90-es években felvetette. Mindjárt jött egy sztori, hogy hohó, hát Győrben volt ám ilyen is. Talán a 80-as éveket mondták, amikor még komoly gokartélet volt a városban, és ugye ott mindig több futamot is rendeznek az ifjú versenyzők számára.
Történt, hogy az egyik évben valaki kitalálta: azért, hogy biztos győri győzelem szülessen, mi lenne, ha fordítva köröznének a gyerekek. A pályabiztonság szempontjából ez valószínű ott belefért – hanem aztán a verseny a pályaelőny szempontjából totális kudarccal végződött. Az törént ugyanis, hogy akinek új volt minden, azoknak mindegy volt merre köröznek, nekik úgyis meg kellett ismerni az edzésen az új vonalvezetést. Akik viszont hetente tudtak itt tréningezni, és álmukból felkelve is tudták a pályát – na nekik most hirtelen minden megfordult. A hazai pálya előnyét épp, hogy ezzel a bravúros ötlettel vesztették el a mieink, így aztán később, ha valaki ezt felvetette volna, valószínű jól elnáspángolták volna.
Persze az ilyen ötletek lehet éppen azért jó, ha egyszer-egyszer megvalósulnak, mert mindig emlékeztetni tud majd valaki bennünket arra, hogy ebből az utcából egyszer már megjöttünk. És hogy sok köszönet nem volt benne.
