Féltékenységből verte meg barátnőjét

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták, és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 26 éves helybéli férfit.

A rendőrségre érkezett bejelentés egy mosonmagyaróvári bántalmazásról. A rendőröknek a sértett nő elmondta, hogy barátjával megszakított minden kapcsolatot, amit a férfi nem tudott elviselni, ezért az éjszakai órákban megjelent a lakásánál, berúgta annak ajtaját, majd minden előzmény nélkül rátámadt. A féltékeny barát ütötte, rúgta volt barátnőjét ahol érte, aki a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A 26 éves férfi tettét követően elszaladt a helyszínről, őt a rendőrök igazoltatták Mosonmagyaróváron, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók súlyos testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt. A gyanúsított vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Forrás: police.hu