Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Felújítás miatt egy hónapra bezár a csornai könyvtár!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az 1140 m² alapterületű könyvtár két szintjén felnőtt kölcsönző, gyermekkönyvtár, babasarok, tinikuckó, helyismereti kutatótár, folyóirat-olvasó, olvasóterem, oktatóterem és tankönyvtár várta eddig a látogatókat, a tetőtérben pedig kiállító- és előadóterem ad otthont rendezvényeknek. A terek alakításakor figyelembe vették az életkori sajátosságokat (babasarok, tinikuckó), a gyűjteményi kiemelésekkel (romantikus, krimi, fantasy, történelmi) pedig azt szeretnék elérni, hogy mindenki könnyen megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő könyveket.

Kiemelten kezelik az olvasóktól érkező könyvbeszerzési javaslatokat, figyelemmel kísérik a kiadói sikerlistákat és a kölcsönzési mutatókat, hogy a valós használói igényeknek feleljenek meg. Ennek érdekében a legújabb sikerkönyveket és a javasolt beszerzéseket rövid időn belül Olvasóik rendelkezésére bocsátják.

Katalógusuk elérhető az interneten, melynek segítségével tájékozódhat a náluk megtalálható dokumentumokról, de bejelentkezés után aktuális kölcsönzéseit is megtekintheti, meghosszabbíthatja. Ez a lehetőség az Online katalógus menüpontban érhető el.

A felújítás után még otthonosabb, még praktikusabb könyvtár várja a látogatókat.

Részleges kölcsönzés a művelődési központban lesz.

Forrás: konyvtar-csorna.hu