Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Felújították a Tópart pizzéria mögötti focipályát

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tópart pizzéria mögött található sportpálya üzemeltetői gondoltak a közelben lakók nyugalmára is, ezért éjszaka nem használható.

 

Megújult Adyvárosban az 1-es számú tó és a várjátszótér között található kispályás futballpálya.  A létesítmény töredezett, elhasználódott aszfaltburkolatát korszerű, rekortán borítás váltotta fel, melyen biztonságosan, a korábbinál lényegesen kisebb sérülésveszéllyel lehet sportolni.
Felújították a kapukat, labdafogó hálót szereltek fel, kicserélték a megrongálódott, dróthálós kerítést, ezentúl stabil és tartós táblás kerítéselemek veszik körbe a területet, amely így zárhatóvá is vált.

A pálya eddig nem volt megvilágítva, most reflektoros megvilágítást is kapott. Minden nap reggel 8 órától 22 óráig használható.
Radnóti Ákos alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy folyamatosan újítják meg a területen található elhasználódott sportpályákat, hiszen nem rég került sor egy új utcai, hat palánkos kosárlabdapálya átadására a korábbi egy palánkos helyett a Móra Iskola közelében, illetve a Barátság parki műfüves pálya burkolatának cseréje is megtörtént. Emellett új sportos létesítményeket is telepítettek, a Barátság parkon belül egy éve működik a kültéri fitneszpark is.

A pálya ADYVÁROS feliratot is kapott a burkolaton. Radnóti Ákos ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy nemrég egy internetes szavazáson az ország legjobb lakótelepe lett Adyváros, így büszkék lehetünk a városrészre. Az elmúlt időszakban több helyen is megerősítik ezt a városrész elnevezésének a kinevezésével, lásd a kikerült városrészt jelző táblákat is. Ennek és a hasonló kezdeményezéseknek lesz folytatása.

 

Fotó: gyor.hu