Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Fontos a D-vitamin pótlása

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A D-vitamin pótlásának fontosságára hívta fel a figyelmet a Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, hozzátéve, hogy ezt a vitamint szinte kizárólag csak mesterséges módon lehet pótolni.

 

 

Póta György elmondta, hogy tápanyagból nem kapjuk meg azt a megfelelő D-vitamin mennyiséget, amire a szervezetünknek szüksége van. A D-vitaminról tudjuk, hogy elsősorban az immunrendszernek, a cukorháztartásnak, valamint az idegrendszer működésének és fejlődésének egyik alapvetően szükséges anyaga – jegyezte meg. Azt is közölte, hogy riasztó magyarországi statisztikák vannak, a lakosság körében alacsony D-vitamin szinteket mértek.

 

MTI