Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Futsal: az utánpótláson van a hangsúly

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az autóiparban vezető szerepet betöltő alumíniumöntöde két igazgatója, David Toth és Mersich Gábor egyaránt kiemelte, hogy a klub fő utánpótlás-támogatójaként szeretnének hozzájárulni a labdarúgást kedvelő fiatalok sportolási lehetőségeinek megteremtéséhez. Az iparágnak munkaerőre van szüksége, így fontos, hogy sokan megismerjék a Nemakot, s tudják, hogy ez az a vállalat, amely törődik a fiatalokkal.

 

Drucskó Zoltán, ügyvezető elnök: – Mindig is hangsúlyoztuk, hogy a klub életében rendkívül fontos az utánpótlás. Az első intézmény, amely mellénk állt a Lukács-iskola volt. Az iskola kapcsolatban állt a Nemakkal, így remek munkakapcsolat jött létre közöttünk is, melynek eredménye a mostani megállapodás. Mint névadó szponzor, köszönjük meg a Nemaknak a támogatás, s reméljük együtt hasonló sikereket érünk el, mint csapataink a sportpályán.

 

Rákóczi Tibor, a Lukács-iskola igazgatója: – Egy közös gondolkodás folytatása a mostani szerződés. A fiatalokat, nemcsak tanítani, nevelni is kell. A sport ebben óriási segítség. Jó lenne, ha minél több ilyen cég lenne, mint a Nemak. Igyekszünk a bizalomnak megfelelni.

 

Horváth Cs. Attila, társadalmi elnök: – A saját utánpótláscsapatainkon kívül harminchét iskolai együttes versenyez majd a rendszerben, ami azt hiszem komoly bázist jelent. Egy év alatt sikerült erre a szintre eljutnunk, mégha sokan nem is hittek bennünk és furcsán néztek ránk. Persze, mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs egy úgynevezett kirakatcsapat, amely mindent megnyert az elmúlt időszakban. Ha nincs ez az együttes nem tudunk volna annyi támogatót, gyereket a sportágba bevonni.  A futsallal altrenatívát kínáltunk, nyujtunk sok gyermek számára. Párját ritkító a Hannich Péter sportigazgató által irányított iskolai program is, óriási dolog, hogy egy olyan cég, mint a Nemak most e mögé állt.

 

A Nemak-kupára keresztelt iskolai utánpótlásprogramban 4 korcsoportban 13 iskola,  37 csapat, 500 gyerek vesz részt.  A megállapodás szerint minden csapatnak a Nemak biztosít  két garnitúra Erima felszerelést. A meccseket a Széchenyi-egyetemnek és az Unihallnak köszönhetően az  egyetemi csarnokban rendezik.