Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Gyógynövény napot rendeznek Majkon

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az érdeklődők megismerhetik Szent Romuald, a kamalduli rend alapítójának munkásságát, Szent Hildegárd életét, valamint Szent László vízfakasztó legendáját. A gyógyító hit címmel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatai zárják a napot.

Az eseményt színesíti a Golgota gospel kórus fellépése, Bálint Károly és tekerőlantosainak előadása, a gyerekek betegségek gyógyításával kapcsolatos népi mondókákat tanulhatnak, játékosan ismerkedhetnek a gyógynövényekkel. A látogatókat egész nap gyógynövény és kézműves vásár is várja.

Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, Közép-Európában azon kevés remeteség egyike, amelyek épülete és környezete eredeti formájában maradt fenn. A remeteség 17 cellaháza közül hét apartmanházként rendszeresen fogad látogatókat.

A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték el építeni, alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehércsuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással.

A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amikor a rendet feloszlatták, a berendezés egy részét pedig elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták.

(Forrás: MTI)