Kezdőlap ÁLLÁSAJÁNLATOK

Győr környékén is hiány van sofőrökből

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Régiónkban is vannak olyan állások, amik betöltetlenek, és hiány van jelentkezőkből. Ezzel küzd a Magyar Posta Zrt. is. Emiatt már a követelményrendszert is lejjebb vitték. Akár már nyolc általánossal is találhatnak sofőri állást a postánál.

A Magyar Posta Magyarország egyik legnagyobb vállalatcsoportja és foglalkoztatója, mintegy 30 ezer munkavállalóval, 2700 szolgáltatóhellyel, 350 mobilpostajárattal, 3000 darabos gépjárműflottával, kiterjedt logisztikai hálózattal rendelkezik. A vállalat karrieroldalán a legutóbb 335 betöltetlen állást találtunk: főként kézbesítőket, logisztikai küldeményfeldolgozókat, gépjárművezetőket és postai ügyfélszolgálati ügyintézőket kerestek, de számos postavezetői állás is nyitott volt.

A végzettséget tekintve: 213 általános iskolai papírral betölthető üres álláshely volt néhány hete, 109 álláshoz középfokú végzettség (érettségi, szakképzettség, OKJ) szükséges, valamint 13 betöltendő diplomás álláshelyre kerestek embert. Ami pedig minket érint: Nyugat-Magyarországra összesen 80 főt kerestek, ebből 56 alapfokú, 22 középfokú, 2 pedig felsőfokú végzettséget igénylő pozíció volt.

Egy hirdetési oldalon a következőket olvashatjuk:

A Magyar Posta Zrt.
Logisztikai Igazgatóságának
Nyugat-magyarországi régiója

KIEMELT GÉPJÁRMŰVEZETŐ

munkatársat keres teljes munkaidős foglalkoztatásban

A munkakört betöltő fő feladatai:

  • A gépjármű rendeltetési helyre történő vezetése, a szállítandó postai küldemények károsodásmentes szállítása; a küldemények átadása, illetve átvétele.
  • A postai tulajdonú, valamint bérelt, lízingelt gépkocsi szakszerű vezetése; küldemények biztonságos szállítása.
  • A munkavállaló számára meghatározott ütemterv alapján szolgálatba jelentkezés után a gépjármű és menetokmányainak átvétele.
  • Küldemények belföldi szállítása a megkívánt időre és helyre a hatályos közlekedési szabályok betartásával.
  • A részére kiosztott logisztikai és egyéb postai küldemények, termékek jogszabályi, technológiai és egyéb előírásoknak megfelelő kezelése, szállítása és az elvárásoknak megfelelő kézbesítése.
  • Kapcsolódó díjak beszedése, számla és nyugta adása.
  • Átvett készpénz és okmányok szabályok szerinti leszámolása, átadása.
  • Közreműködés a (belterületi mobil posta által felvett csomag) felvevő helyről a gyűjtő helyre történő küldeményszállításban (küldemény átadás-átvétel dokumentálása).
  • A gépjárművel megtett utakról folyamatos, a kiadott szabályozásoknak megfelelő menetokmányok vezetése, igazoltatása, leadása. A járműbe épített GPS eszköz postai utasítás és kezelési dokumentum szerinti kezelése.
  • A technológiai tevékenység okmányainak vezetése, szükség szerinti kitöltése.
  • 3,5 t feletti járművek esetében a tachográf előírt szabályozásoknak megfelelő kezelése, s ehhez kapcsolódóan a jogszabály(ok)ban foglaltak betartása.
  • Gépjármű jogszabálykövető és szakszerű használata, tisztántartása, napi karbantartási teendők elvégzése, használat közben a jármű műszaki állapotának folyamatos figyelemmel kísérése, az észlelt hibák jelzése.
  • Rakodás, telephelyi feldolgozás, áruátvétel, kezelés, rakomány átvételi- átadási dokumentumainak előírás szerinti kezelése.

A munkakör betöltésének követelményei:

  • Kiemelten rugalmas, több telephelyen, eltérő munkarendben történő munkavégzés vállalása
  • Iskolai végezettség: Befejezett általános iskola (8 osztály)
  • Jogszabály által előírt képesítés: érvényes C kategóriájú gépjárművezetői engedély és EÜ-2 orvosi alkalmasság, PÁV III., GKI kártya (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány), Digitális Tachográf kártya
  • Bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány
  • Emelőhátfal kezelői képesítés
  • Saját személygépjármű rendelkezésre állása.

Előnyt jelent:

  • E kategóriás jogosítvány

Egyéb információ az állásról:

A munkavégzés helye: több telephelyen történő munkavégzés
– Nyugat-magyarországi régióban:
Győr és 100 km-es vonzáskörzete
Székesfehérvár és 100 km-es vonzáskörzete
Veszprém és 100 km-es vonzáskörzete
Szombathely és 100 km-es vonzáskörzete

Bérezés: bruttó 450 000 Ft/hó + pótlékok, ösztönző + 6 hónap próbaidős munkaviszonyt követően cafeteria
A munkakör betölthető: azonnal
Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított 30 napig

Állás, munka területe(i):

  • Szakmunka
  • Gépjárművezető, Sofőr, Futár
  • Szállítás, Beszerzés, Logisztika
  • Személyszállító, Gépkocsivezető
  • Teljes munkaidő

Szükséges tapasztalat:

  • Mindegy, vagy nem igényel tapasztalatot

Szükséges nyelvtudás:

  • Nem igényel nyelvtudást

Munkavégzés helye:

Rugalmas munkavégzési hely – Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Veszprém megye

Nem várnak el magas végzettséget a jelentkezőktől, 8 általános is elég, ellenben előírják a B kategóriás jogosítványt. Akit felvesznek, bruttó 450 ezer forintos fizetéssel kezdhet a postánál, ami kb. nettó 300 ezret jelent. Erre jönnek még a pótlékok, illetve az „ösztönző”, ezek összegét nem részletezi a hirdetés. És a hatodik hónaptól már jár a cafeteria is, erről sem írják, hogy mennyi. Arról, hogy mekkora a hiány postásokból, jól mutatja, hogy eleve arra biztatják az embereket, hogy menjenek be maguk a postára, s vegyék át a nekik szánt küldeményt. Nincs ugyanis kézbesítő, aki kivinné nekik. A postásszakszervezeti vezető kerek perec kimondta a helyzet okát: főként a fizetések miatt nem vonzó a postáskarrier. A meghirdetett állásokra sokszor nincs is jelentkező, s ha mégis van, magas a fluktuáció, vagyis az elvándorlás: évente nagyjából 20 százalékban határozzák meg a pályát elkezdők, s szinte rögtön elhagyók számát.

A most látott fizetési ajánlatokra ez lehet a magyarázat, s arra is, hogy a postánál az elmúlt három évben miért haladta meg a 40 százalékot a béremelés (2019-ben a dolgozók több mint felénél volt 10 százalékos a bérfejlesztés). Ugyanakkor az is látszik, hogy mindez – főképp a nyugati határszélen – még mindig nem volt elég.

Az álláskeresőknek tehát új, meghódítható terület a posta! Munkára fel!

Forrás: profession.hu