Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Igazolásdömping Gyirmóton, így készülnek az NB II-re

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jónéhány új labdarúgó érkezett már Gyirmótra, ahol döntetlennel kezdték a felkészülést az NB II-re. Hétvégén a Slovan Bratislava B ellen mérkőznek. 

Először az érkezők névsora: Katona Máté Soroksárról jött a Tamási-csapathoz. A 27 éves játékos eddig 95 mérkőzésen lépett pályára a másodosztályban és 68-szor szerepelt az első osztályban. A másik érkező Miknyóczki Ádám 21 éves, de már az MTK Budapest színeiben az élvonalban is több alkalommal pályára lépő támadóval kötöttek kettő plusz egy éves szerződést. Egy éves szerződést kötött a klub a Pécsől érkező Hudák Martinnal, a 30 éves középpályással. Érkezett a Haladás fiatal, de meghatározó csatára, Horváth Rajmund. Jött a Puskásból a 19 éves Pyshchur Oleksandr is. Az utánpótlásból két fiatal is szerződést kapott: Papp Zsombor, Tóth Dániel. 

Az első edzőmeccsen a csapat 2-2-t ért el az Ajka ellen. Szombaton 11-kor az Alcufer-stadionban a Slovan Bratislava B-t fogadják.