Ilyenkor a nemzeti ünnep környékén pár éve már mindig Harcsi jut eszembe.
Nála segítőkészebb és figyelmesebb kollégám nem hiszem, hogy volt, vagy hogy valaha is lesz. Ami eszembe juttatja Harcsás Juditot azt a köznyelvben úgy szerepel: a 2013-as hókatasztrófa.
Március 14-e volt, csütörtök. A hírek arról szóltak, hogy Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének Rómában. Ferenc pápa megválasztása mellett az időjárás jelentésbe még oda volt biggyesztve: az utakon hóátfúvások lehetnek.
Azt senki nem mondta, hogy ne induljon el senki sem. csak azt, hogy lesz egy kis havazás meg elég erős lesz a szél.
Arra már nem emlékszem milyen meccsen voltam, de arra igen, hogy amikor visszaértem a szerkesztőségbe este fél 9 felé még égett a villany. Harcsinak 8-ig van műsora, biztos így hagyta a lámpát, mindegy, majd lekapcsolom.
De ott volt Harcsi is, és Sanyi is. Sanyi vagyis Orosz Sándor eredetileg 18 órakor adta át a mikrofont Harcsás Juditnak, általában ez történet az év összes napján. De most mind a ketten itt voltak.
Sanyi mondja, hogy van egy kis gond, emberek rekedtek kint az autópályán, eltorlaszolta az utat a hó. És inkább ő itt maradt Harcsinak segíteni, de olyan sok telefon érkezik, hogy este 8-kor után is ahogy leteszik a kagylót, máris jön helyette egy új hívás.
Mi legyen?
Mondom nekik: két lehetőség van. Az egyik, hogy szépen elköszönünk aztán hazamegyünk. A másik, hogy maradunk, de akkor addig maradunk, amíg újra nem lehet közlekedni a pályán.
Összenéztünk, és pillanatok alatt eldőlt, hogy mindegyikünk azt gondolja, hogy maradjunk.
Ők vezették a műsort, én telefonáltam. Hívtam az önkormányzatot, a tűzoltókat, az útkezelőt, autópálya mérnökséget mindenkit, akit csak lehetett. Széles Sándort, a Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízottat este tízkor értem el, addig nem volt hivatalos információnk arról, hogy mi történt. Ő mondta, hogy az autópályán 13 kamion ütközött össze, nehéz a mentés, mert a tűzoltók is elakadtak a hóban. Azt mondta, az ő utolsó információja, hogy jó eséllyel éjjel fél egyre megoldódik a helyzet, és megindulhat a forgalom.
Csakhogy közben tovább esett a hó, fújt a szél és máshol is baleset történt – ezekről folyamatosan jöttek be hozzánk a hírek a hallgatóktól. Tudtuk például, hogy Tatabánya és Bábolna között is állt a kocsisor.
Éjfél lehetett, amikor megjött Kovács Ákos. Ő nemcsak műsorvezető volt, hanem technikai mágus is, ma a Rádió1 központi csapatának egyik fontos láncszeme. Miután az Ozone FM győri és mosonmagyaróvári műsora mellett a Győrplusz rádió műsorát is annak idején mi készítettük, kitalálta, hogy kapcsoljuk össze a három adót.
Vezetőnk, Pénzes Anikó szabad kezet adott, azt mondta megbízik bennünk, csináljuk amit jónak látunk.
Így hát mondtam Ákosnak: oké, kapcsoljuk össze. A hallgatóknak kiadtuk a saját mobilunkat is, hogy ha a központi szám foglalt és bajban vannak ezt hívják. Nekem a telefonom négyszer merült le azon az éjszakán.
Akkor ott még nem is gondoltuk, hogy milyen fontos dolgot csinálunk, egyszerűen csak csináltuk. A hallgatók rajtunk keresztül üzentek egymásnak, olyanok voltunk számukra, mint a köldökzsinór. Volt olyan, hogy valakinek elfogyott az inzulinja, bemondtuk adásban, kiderült, hogy egy másik kocsiban van, és vittek neki. Volt, aki azt írta, hogy megfagynak, és húsz perc múlva volt pokrócuk, meleg teájuk.
Hihetetlen volt, de minden megoldódott.
Éjszaka hívott anyukám is. Péntekenként szokott hazajönni Budapestről, de ugye másnap nemzeti ünnep van, így péntek nem munkanap. Mondja, hogy csak azért telefonál ne aggódjunk, de ő is bent ül az elzárt területen, minden ok.
Az én anyukám nem egy ideges fajta, feleslegesen nem pánikol. Na mondom ez jó, akkor én is majd akkor kezdek izgulni, ha ő szól, hogy baj van. Mondtam neki, hogy két-három óránként ha ébren van csörgessen meg, hogy minden OK. És mindig minden oké volt.
Reggel fontos hívásom volt. Egy akkori politikus munkatársa a vonal túlsó végén.
Mindegy már ki volt, de a lényeg, hogy mit képzelünk mi, hogy pánikot keltünk és miért nem a normális műsor megy. Azt hiszem fontos embert életemben először küldtem el a…. Megkértem, hogy ne szórakozzon velünk, ha segíteni nem tud, akkor inkább ne tartsa fel a vonalat.
Hét után egymás után estek be a kollégák. Innentől már csak csinálni kellett. Négyen-öten dolgoztak folyamatosan, és olyanok is megszólaltak adásban, akik addig soha sem. Erdélyi kollégánkat megkértük, kapja össze magát és mondja be románul is a legfontosabb híreket. De találtunk szerbül, bosnyákul, bolgárul és lengyelül beszélő embereket, akik lefordították azt, amit mi bemondtuk a rádióba, ők felhívtak minket, mi meg rögzítettük és többször lejátszottuk ezeken a nyelveken az információkat.
És akkor már elindult egy csomó önkéntes is segíteni. Elképesztő volt, hogy megmozdult a város. Bemondtuk, hogy hol várják a szendvics alapanyagokat, hová kell kész szendvicseket, illetve forró italokat vinni. Ezek a helyek maguktól alakultak ki, és mindegyik csoport más-más dologra fókuszált. Kinyitott az ETO Park és a Győr Pláza, főztek az embereknek, volt aki plédeket hozott.
Pénteken azért kimentem a március 15-i ünnepségre bocsánatot kérni, ha esetleg túl ingerült voltam, de ott már mindenki kedves volt velem és aranyos.
Délutánra, mikor már anyukám is hazaért azt hittük vége. Csakhogy az országos rádiókban a hírek nem arról szóltak, hogy elkezdték az autópályát kiüríteni, vagyis a fent rekedt autókat levinni, hanem hogy megindult a forgalom.
Hát dehogy indult meg! Szóltam mindenkinek, akinek tudtam, hogy vegyék már le ezt a címet, mert ez így nem teljes igazság! Aki meghallotta így a hírt – márpedig ötezer embert szállásoltak el, és ők figyelték a híreket -, az azon nyomban elindult, miközben nem engedték fel őket az autópályára.
Illetve majdnem az elejéről.
Akkor már egy csomó fantasztikus ember segítsége révén az önkéntesek ugrásra készen álltak.
Aztán megjött a mobilomra a belügyminisztérium sms-e. Igen, az. Ezután kaptuk ezt a hallgatóktól
Ezen a hétvégén becslésünk szerint kb. 5-6000 sms-t és telefont kaptunk. Vasárnap hajnalban, fél négykor eldöntöttük, hogy most tíz percig csak olyanról fogunk beszélni, amit mi szeretünk, és ha ezalatt nem érkezik telefon, akkor befejezzük az élő adást. Én a síugrásról beszéltem, a kolléganőm, Scharek Zsuzsa pedig a versenytáncról. A telefon nem csörrent meg, úgy hogy átkevertünk egy zenét.
58 óra után szólt újra a rádióban.
Hétfőn átadtuk a mikrofont a Győrplusz munkatársainak, hogy a továbbiakban ők vigyék a GYP-t, mi maradtunk az Ozone-on, – ami azóta már a Rádió1, a mi nyolc frekvenciánkra épült az új hálózat. Szerdán hívtak minket a Városházára, hogy átvegyük a polgármesteri elismerést a munkánkért.
Hogy mi a történetből számomra a tanulság?
Hogy mennyire hálásak lehetünk Anikónak, hogy a saját szempontjai alapján választja ki az Oxygen Media munkatársait. Hogy mennyire fontos, hogy ugyanazon filozófiát képviseljünk a munkában.Rádiózni 58 órán át ugyanis nem nagy durranás, azt bárki meg tudja csinálni. De felismerni a helyzetet, hogy most maradni kell: nos arra nem mindenki képes. Büszke vagyok a csapatra, hogy mi ilyenek vagyunk. Büszke vagyok az emberek segítőkészségére, ami azokban az órákban példaértékű volt.
