Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ilyen sem volt még sehol Magyarországon: a győri egyetem hozhat létre idősotthont

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fontos a szakemberutánpótlás a szociális szférában is – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Győrben, a Széchenyi István Egyetemen.

Fülöp Attila közölte: lehet tartalmilag megújítani a szociális szolgáltatásokat, férőhelyeket bővíteni vagy új idősotthonokat építeni, de legalább ennyire fontos, hogy legyenek olyan fiatalok, akik a segítő szakmákban szeretnének dolgozni. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az egyetemi modellváltás arra is alkalmas, hogy egy felsőoktatási intézmény olyan missziót vállaljon, ami túlmutat az oktatáson annak érdekében, hogy legyen helye a közösség életében.

Elmondta, hogy a győri egyetem céljai között szerepel egy idősotthon létrehozása, ami ma idehaza egy egyedülálló vállalkozás. 

Részletezte, hogy a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel együttműködve alakítanák ki az otthont, ahol az egyetemről kikerülő munkaerő összekapcsolódhat az idősellátással és az egészségügyi ellátással. Mindez olyan komplex megoldás lehet, ami Európában is példaértékű tud lenni – tette hozzá.

Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem elnökhelyettese arról beszélt, hogy a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel történő együttműködés az oktatásra és a kutatásra is kiterjed. A megállapodás első lépcsője a gondoskodáspolitikai mesterszak, ami a tervek szerint jövő év februárjában indul és a szociális szféra jövőbeli vezetőit hivatott kinevelni. A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet szakmai és módszertani támogatást adott a képzés elindításához és reményei szerint enyhíteni tudják a szociálisszakember-hiányt a régióban.

Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a szociális szférában dolgozó szakemberek utánpótlásában először az egyházi felsőoktatási intézményekkel kötöttek megállapodást. Elsőként az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen indítottak gondoskodáspolitikai menedzser szakot, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterképzést. A sikereket látva az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel, majd a Miskolci Egyetemmel, végül a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködnek a képzések során. A hálózat egyetemei között egy közösségi gondoskodás doktori program elindításán is gondolkodnak – mondta Tóth Tibor. (Forrás: MTI)