Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jótettekkel egy jobb világért Pázmándfalun

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

500 ezer forinttal támogatta a DM Kft. a Pázmándfalui Napsugár Óvodáért Alapítványt. A szervezet a drogéria Jótettekkel egy jobb világért elnevezésű pályázatan szerepelt sikerrel 2017-ben, amelynek segítségével a környezettudatos szemléletet és életmódot népszerűsítették az elmúlt fél évben.

A támogatásnak köszönhetően a helyi óvoda olyan szemléltető eszközökkel gyarapodhatott, amelyekkel a gyerekek számára elérhetővé tették az élővilág aktív megismerését. Így például távcsővel figyelhetik meg a madarak viselkedését, a bogarakat kedvelő kicsik pedig nagyítóval vehetik szemügyre az apró élőlényeket. A hulladékcsökkentés területén is nagyot lépett előre az intézmény az elnyert forrásnak köszönhetően, hisz lehetőségük nyílt komposztáló beszerzésére.

Ezeken felül a pályázat segítségével az intézmény olyan természetvédelmi programokat valósított meg, amelyen a gyerekek mellett a településen élők is részt vehetettek. Egyebek mellett kerékpáros családi napon népszerűsítették a zöld közlekedést, a madarak védelméről pedig a Magyar Madártani Egyesület tartott madárgyűrűzéssel egybekötött előadást. A Fogadj Örökbe egy növényt elnevezésű kezdeményezésnek köszönhetően pedig – főleg a nyugdíjas segítségével – fákat és növényeket ültettek a gyerekek, amelyek rendszeres gondozása is rájuk hárul majd.

Az óvoda tervei szerint a pályázatból megvalósított programok a jövőben is folytatódnak. Az elképzelések szerint azokat minden évben, a pedagógiai programba beépítve megvalósítják.

Szerző: Dinya Beáta