Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kell egy kis áramszünet

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr-Moson-Sopron vármegye áramellátásának zavartalansága érdekében az E.ON Hungária Csoport néhány órás áramszünettel járó hálózatbővítéseket végez az ősz folyamán.

A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető vállalat szakemberei részben feszültség alatti technológiával dolgoznak, a hálózatfejlesztési munkák egy részét azonban – biztonsági és életvédelmi okokból – csak az energiaszolgáltatás kikapcsolása mellett tudják elvégezni. A beruházások az áramhálózat stabilitását, kapacitásbővítését, a hibák megelőzését szolgálják.

Győr területén a megnövekedett ügyféligények, az új ipari és lakossági ügyfelek áramellátásának biztosítása érdekében a meglévő áramhálózat bővítésére és fejlesztésére van szükség. Emiatt napközben néhány órás áramszünet lesz október 17-én és 18-án Győr-Szabadhegy városrészben, a Székely és a Vörössipkás utcák környezetében, erről az érintetteket postai úton értesítette az E.ON. 

Az áramhálózatot a vezetékek közelébe nőtt fák gallyazásához is ki kell kapcsolni. Ezekre a beavatkozásokra az áramszünetek megelőzése miatt van szükség, hiszen a vezetékek környezetébe nőtt lombos fák ágai szeles időben a vezetékekhez hozzácsapódva zárlatot, vagy akár több órás áramszünetet okozhatnak. Ezeknek a munkáknak az időzítése során nagyon sok szempontot vesznek figyelembe a tervezésnél. A győrszentiváni városrészben veszélyes fák eltávolítását végzi az E.ON október 29-30-án. A gallyazást azért időzítette a cég az őszi szünetre, mert a fák kivágásához szükséges áramszünet egy közeli általános iskolát is érint. A szünetben elvégzett munka biztosítja, hogy az iskola áramellátása a tanítási időszakban zavartalan legyen. A kétnapos munka második napja csak pótnap, ha 29-én nem esik az eső, vagy nem lesz viharos idő, akkor a másnapi tervezett áramszünetre nem is lesz szükség.

 Nyúl településen új bevásárlóközpont létesül, melynek működéséhez természetesen energiára van szükség. A bevásárlóközpont áramellátásának biztosítására új hálózatszakaszt építenek az E.ON szakemberei. Hogy az új létesítmény számára szükséges többletenergia rendelkezésre álljon, új transzformátor állomást és 22 kV-os földkábeles hálózatot is létesít az energiacég. Ezek a munkák október 17-18-án kerülnek olyan szakaszba, hogy tervezett áramszünetre lesz szükség a fejlesztések biztonságos elvégzéséhez. Az új transzformátor állomás megépítéséből nem csak az új bevásárlóközpont profitál, hanem a lakosokat kiszolgáló, meglévő kisfeszültségű áramhálózat stabilitása és megbízhatósága is nőni fog.  

Hogy a fejlesztések a lehető legkisebb kényelmetlenséget okozzák a lakosságnak, a munkálatokra 8-16 óra között kerül sor, amikor a legkevesebben vannak otthon. 16 óra után – vagy még hamarabb – az E.ON mindig visszakapcsolja az áramot az otthonokban.