63 általános iskolás vett részt az idei Győr-Moson Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság táborában. A szervezők szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek egy jó közösséget alkossanak és jó hangulatban teljenek a hétköznapok. A táborban megismerkedhettek a fiatalok a puttonyfecskendővel való célba lövéssel, valamint sugárszerelést és az újraélesztést is gyakorolhatták. Sári Ákos, tűzoltó alezredes elmondta, ez idén két turnusban szervezik meg a
tábort, de a helyek már a másodikra is beteltek.
Kezdőlap LIFE MAGAZIN
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térképrajz-versenyre várják a 16 év alatti diákok alkotásait
„Térképek a mindennapi életben” címmel hirdetett nemzetközi térképrajz-versenyt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Intézete, valamint a Nemzetközi Térképészeti Társulás magyar bizottsága. A pályázatra...







