A 2011-ben újjáalakult elnökség összefogva a város önkormányzatával és a többi támogatóval további szakosztályok indítását tervezi, illetve folynak a tárgyalások a korábbi sikersportok visszatéréséről is a TAC-ba. A TAC történetében először indul röplabda szakosztály. Egyelőre a lányoknál két korosztályban, több mint 20 gyerek ismerkedik a sportág alapjaival. A minik foglalkozásait Major Ferenc, a 13-14 éves gyermekekét Tálosné Rozsinszky Rita tartja. A kicsik heti kettő, a nagyobbak három alkalommal edzenek a Tatai AC sportcsarnokában. A tervek szerint felmenő rendszerben bővül majd a szakosztály, a Tatai AC ősszel toborzót tart a város iskoláiban, elsősorban az ötödik osztályos lányok jelentkezését várják. A célok között szerepel, hogy a röplabdát beillesszék a mindennapos testnevelés kereteibe. A TAC csapatai ősztől a tatabányai városi bajnokságban szerepelnek, hazai mérkőzéseiket a TAC-csarnokban játsszák. A szabadidősport szakosztályban három szakág kapott helyet: a nordic walking, a természetjárás és a szörf. A cél közös, az egészség megőrzése és a családok mozgósítása, a szabadidő hasznos eltöltése. A szakágakhoz mindenki korra, nemre való tekintet nélkül csatlakozhat. Az itt eltöltött idő nem a versenyzésről szól, hanem a tartalmas és aktív időtöltésről az egészség érdekében. A szakosztály vezetője Horváth Zoltán, aki egyúttal a természetjáró szakágat is irányítja. A nordic walking szakágat Horváthné Hörömpöli Éva vezeti. A csapathoz néhány hét alatt több mint ötvenen csatlakoztak, a tagok havonta két nyílt túrán vesznek részt. A természetjáró szakág egyelőre nem szervez önálló túrákat, a megyei természetbarát szövetség rendezvényeihez csatlakoznak. Már a Tatai AC tagjaként vettek részt az idei Tatai Túrán és a Gerecse 50-en is, előtte pedig több mint 100 fő részvételével természetjáró programot szerveztek Márkus Ferenc ökológus túravezetővel. A szörfösök Tóth Dénes vezetésével készülnek. Az idényjellegű foglalkozásokat a tatai Öreg-tavon tartják, a csoport létszáma megközelíti az ötvenet.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt egy terepfutó Borsodban
A 39 éves férfit Cserépfalu határában találták meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál vasárnap délután holtan találták meg azt a 39 éves terepfutót, aki szombaton tűnt...