Kevesebb a haltetem a Balatonon

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szokásosnál jóval kevesebb haltetemet gyűjtöttek be idén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei.

 

A cég vezérigazgatója, Szári Zsolt elmondta: kifejezetten hasznos volt a halaknak a hideg tél, és a tó hosszú jégborítottsága, nyugodtan tudtak telelni, és a kormoránok sem tizedelték az állományt. Az elmúlt években olykor több tízezer haltetemet gyűjtöttek be, az idén mintegy 2 ezre