Az 5.T osztály diákjai reggelente ezentúl a Kiss Antal nevét viselő osztályterembe léphetnek be. Az ünnepelt elérzékenyülve mondta el, mennyire megtisztelő számára, hogy elsőként Tatabányán egy iskolában osztályterem hirdeti a nevét, és megtiszteltetés számára, hogy a város, a tanintézmény így emlékezik rá. Dr. Kancz Csaba elmondta: a város jó stratégiai döntést hozott, amikor a sport és a kultúra fejlesztése kiemelt figyelmet kapott. Nagyra értékelte, hogy a szülői munkaközösség, az atlétikai szakosztály és az iskola összefogásából megvalósult ez a kezdeményezés. Kiss Antal sport- és edzői teljesítménye is elismerésre méltó, igazi legendája Tatabányának. Az alpolgármester felhívta a diákok figyelmét, hogy a sport mellett fontos a tanulás és az idegnyelv ismerete is. Dr. Partali László a terület önkormányzati képviselője pohárköszöntőjében kiemelte, napra pontosan éppen 117 esztendővel ezelőtt 1896 április 11-én szerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét, Hajós Alfréd úszó Athénben. Kiemelte, hogy Tatabánya élen jár a sportban, hiszen az újkori olimpiákon eddig több, mint 70 sportolónk vett részt. Az ünnepségen az iskola diákjai és énekkara adott műsort.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Rászorulókon segítettek a rendőrök
Három esethez hívták a rendőröket a hideg időben, a segítség nem maradt el. Bejelentés érkezett egy győri fiatalembertől, miszerint ismeretlen embert látott az udvarukon. Kollégáink...






