Komárom fontolgatja a helyi építményadó idei eltörlését

építményadó

Támogatja az önkormányzat Vajda Bence önkormányzati képviselő javaslatcsomagját, amely véleményük szerint a komáromi családok és fiatalok mellett szintén a helyi kis- és középvállalkozók terheinek csökkentését célozza.

Ennek alapján vizsgálják a magánszemélyek által fizetett építményadó idei felfüggesztésének lehetőségét, az iparűzési adó eltörlését 1 millió forintos helyi iparűzési adóalapig, amely sávosan évente emelkedik majd. Korábbi vállalás alapján a kelengyepénz duplájára emelését, így a komáromi családok egyszeri 200 ezer forintos vissza nem terítendő támogatásban részesülhetnek minden megszülető gyermekük után.

Kedvezmények
Eddig is igyekeztek kedvezményekkel segíteni a komáromiakat. Támogatják az első házasokat, átvállalják a kismamák, diákok utazási költségeit a helyi járatokon. A bölcsődei, óvodai gyermekétkeztetés ingyenes, finanszírozzák a hétvégi sebészeti ambulanciát, gyermekügyeletet. Térítésmentesen igényelhető rotavírus elleni védőoltás, a 70 éven felüliek szemétszállítási díját átvállalták. Kedvezményes a telekvásárlás a csoktámogatásban részesülteknek.

Szintén, egy korábbi tervre hivatkozva a fiatalok első lakáshoz jutási támogatásának bevezetését, vissza nem térítendő, a költségvetés függvényében meghatározott egyszeri összeggel. A programnak köszönhetően 2024 őszére több tízmillió forint maradhat a komáromi kis- és középvállalkozói szektorban.

Dr. Molnár Attila arról beszélt, a szándék most az, hogy segítsék a járvány által sújtott hazai kis- és középvállalkozói szektort. Szerinte a helyi iparűzési adó egy részét, az ő támogatásukra, rajtuk keresztül pedig a munkahelyek megőrzésére kívánja fordítani a kormány. Ez Komárom esetében mintegy 400 millió forintnyi átcsoportosítást jelent. Ezt az összeget azonban automatikusan kompenzálja az állam az önkormányzat felé. Úgy fogalmazott, ez a csaknem félmilliárd forint ott marad a komáromi vállalkozóknál.

Forrás: Komárom Város Hivatalos oldala

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó