Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Komáromban is indulnak a táborok, nyit a város

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre több programlehetőség várja a komáromiakat, újra megnyitottak a strandok, éttermek, valamint a Monostori erőd is fogad vendégeket. Dr. Molnár Attila polgármester online fogadóórán válaszolta meg a lakosok kérdéseit.

A jó idő sokakat vonz a szabadba, bizonyos szabályok betartásával pedig végre lehetőség van kimozdulni otthonról. A Monostori erőd is a napokban nyitotta meg kapuit, igaz a Dunai bástya beltere és a hadtörténeti múzeum egyelőre még nem látogatható. Meg lehet tekinteni azonban a lőoktató termet, a jégver­met, a Dunai Bástya kilátót, a kazamatarendszert, a Nyugati és Déli bástyát, az istállót, a legénységi és tiszti szárnyat, valamint a haditechnikai parkot.

Dr. Molnár Attila online fogadóóráján elmondta, többen érdeklődtek arról, mikor nyithat meg a Brigetio Gyógyfürdő belső tere is, legtöbben a gyógymedencéket szeretnék igénybe venni. A polgármester úgy vélte, a tisztiorvosi szolgálat iránymutatásai szerint hamarosan ezek működtetésére is lehetőség lehet a közeljövőben.

Sok szülőnek problémát jelent a gyermekelhelyezés nyáron, de a táborok az idén is elindulhatnak. Lehet jelentkezni a Fenyves ökotáborába, de ugyanitt mesés bábtábor is indul. A Kemence Egyesületnél indítanak apró séf tábort, ahol a nagyszülőkkel együtt sütnek-főznek majd a gyerekek, lesz barkácsolós kisgazda tábor is, ahol a résztvevők megtanulják a tűzgyújtást, a konyhakertművelést, a barkácsolást. Ezekre a táborokra a 8 év feletti gyerekeket várják, hiszen késsel, szerszámokkal, kalapáccsal is dolgoznak majd.

Az idei év újdonsága a makett-tábor lesz, melynek során úgy tervezik, hogy az idei évtől megépítenek egy-egy egy komáromi nevezetességet is, amelyet majd a későbbiekben ki is állítanak. A fogadóórán az is szóba került, az idei évtől az Európai Unió hatályos jogszabályai alapján nem lehet a levegőből szúnyogot gyéríteni, így marad a meleg-ködös eljárás, amelyet elsősorban a katasztrófavédelem végez majd. A polgármester hangsúlyozta, úgy látják, annak érdekében, hogy Komárom az elsők között lehessen a turisztikai nyitásban, az önkormányzatnak saját költségén is kell irtania a vérszívókat.

Forrás: kemma.hu