A Tihanyi Alapítólevél és a Pannonhalmi Kiváltságlevél kiállításával és tartalmas programokkal várja a látogatókat hétfőn, Szent István napján a Pannonhalmi Bencés Főapátság. Az ünnepen a monostor reggel 9 órától délután 5 óráig ingyenesen látogatható. A programok misével kezdődnek 10 órakor a Boldogasszony-kápolnában. Nyitva lesz a gyógynövényház, de lesz táncház is Pál István Szalonnával, illetve egy orgonahangverseny Kiss Zsolttal. A kosaras-dombi Turistafogadó épületében bemutatják a pannonhalmi monostor történetét bemutató film rövidített változatát, és felavatják a főapátság területén lévő, felújított kilátót is. A programok zárásaként Szent István király Imre herceghez intézett intelmeit Újhelyi Kinga adja elő Lukács Miklós cimbalomművész közreműködésével és Mispál Attila rendezésében.
Kezdőlap LIFE MAGAZIN
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






