Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A látási viszonyok javulnak, a rétegfelhőzet pedig dél, délnyugat felől egyre nagyobb területen feloszlik, így többfelé kisüt a nap.

Naplementéig Budapest környékén és az Északi-középhegységben maradhat végig borult, párás az idő, és ott szitálás, esetleg gyenge eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de a tartósan borult helyeken ennél kissé hűvösebb, míg a szelesebb délnyugaton néhány fokkal melegebb lehet.

Késő este 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.