Kezdőlap LIFE MAGAZIN

„Közlekedik a család” Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Győrben is várja a családok jelentkezését a „Közlekedik a család” idei vetélkedősorozata.

A „Közlekedik a család” elnevezésű programsorozatot az Országos Baleset-megelőzési Bizottság immár hatodik alkalommal szervezi meg. Győrött 2017. május 13-án 9 órától 13 óráig nyílik alkalmuk a versenyzőknek, hogy összemérjék tudásukat. A szervezők a győri Porsche Inter Auto Hungaria Kft. Győr, Mécs László utca  3. szám alatti telephelyén várják a vállalkozó szellemű családokat.

A részvétel feltétele, hogy a két szülő mellett legalább egy 6 és 17 év közötti gyermeknek is részt kell vennie a versenyben, illetve legalább az egyik szülő rendelkezzen érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel. A vetélkedő célja a közlekedési szabályok, az elsősegélynyújtás és a rendőri karjelzések gyakorlati feladatokon keresztül történő megismertetése, bemutatása, az állampolgárok biztonságos közlekedésre „nevelése”.

A legjobb eredményt elérő család képviselheti megyénket az országos döntőn 2017. június 10-én Budapesten, ahol a fődíj egy Škoda Rapid Spaceback személygépkocsi.

A „Közlekedik a család” vetélkedőre, a www.kozlekedikacsalad.hu internetes felületen lehet regisztrálni, de a szervezők a helyszínen is fogadják a jelentkezéseket.

(Forrás: police.hu)