Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Lassult a győri ingatlanok áremelkedési üteme

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éves átlagban az összes lakástípus – panel, téglalakás, családi ház – esetében áremelkedést mért az Otthon Centrum a 25 megyei jogú város ingatlanpiacán az év első tíz hónapjában, ám a drágulás üteme a korábbi évekhez képest lassult – tájékoztatott Otthon Centrum.

A lakásoknál az elmúlt évek kétszámjegyű növekedéséhez képest kisebb mértékű volt az áremelkedés, a házaknál a tavalyi év második felében tapasztalt megtorpanás tükröződik az idei árakban – ismertette az ingatlanportál elemzését Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. A vevők látványosan a jobb állapotú házak felé fordultak – tette hozzá.

A 25 megyei jogú városban a használt téglalakások négyzetméterára átlagosan 6,8 százalékkal, 560 ezer forintra emelkedett, a panellakások 502 ezer forintos négyzetméterára 7 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket.

A megyei jogú városok mindegyikére érvényes szabály, hogy olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjével versenyeznek – közölte az elemzési vezető. A használt téglalakásokért a legtöbbet Veszprémben (770 ezer), Debrecenben (763 ezer) és Érden (700 ezer forint) kellett fizetni.

A legtöbb városban a fajlagos négyzetméterár 500-700 ezer forint között alakult idén. Dunaújvárosban és Nagykanizsán ennél olcsóbban, négyzetméterenként 400 ezer forintért lehetet használt téglalakáshoz jutni.

A panellakásoknál a sorrend Debrecen (646 ezer forint), Veszprém (590 ezer), Székesfehérvár (570 ezer) és Győr (558 ezer forint), míg a többi városban 300-500 ezer forint közötti ársáv volt jellemző – közölték. Az OC elemzése szerint a családi házak átlagos négyzetméterára 465 ezer volt az év első tíz hónapjában. A listavezető Sopront (743 ezer forint), Debrecen (575 ezer) és Győr (562 ezer) követi. A kisebb és a fővárostól távolabbi településeken 200-300 ezer, a közepes városokban 300-450 ezer forint közötti átlagár az irányadó – írták. A jobb minőségű ingatlanok esetében a legnagyobb városokban átlagos áremelkedést mért az OC, de Debrecenben, Győrött és Pécsen az átlagot meghaladóan, 19 százalékkal nőttek a szegmensben a négyzetméterárak.