Lenyűgöző magyar siker született Londonban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Francsics László lett az év asztrofotósa. A magyar fotós tarolt az Év asztrofotósa 2019 nemzetközi versenyen: a Föld árnyékába lépő Holdja mellett infravörös Szaturnuszát is díjazták.

 

Újabb szép eredményt könyvelhet el a  magyar asztrofotós közösség: két díjat is nyert az Év asztrofotósa 2019 versenyen Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke, akinek a Föld árnyékába lépő, elvörösödő teliholdja mellett infravörösben megmutatott Szaturnuszát is díjazták.

 

A Greenwichi Királyi Obszervatórium (Royal Observatory Greenwich) nagy presztizsű asztrofotós versenyén (Insight Investment Astronomy Photographer of the Year 2019) tavaly készült képekkel lehetett nevezni, és idén rekord született: 90 országból összesen 4600 nevezés érkezett a meghirdetett 11 kategóriába – így Francsics díjai igazán figyelemreméltóak. A magyar fotós két kategória („Holdunk” illetve a „Robottávcső„) első helyét is megnyerte, illetve a tavaly januári holdfogyatkozásról készült képével elvitte a verseny fődíját is, azaz Francsics László lett az év asztrofotósa. A versenyen több magyar asztrofotós is indult, és ahogy a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által péntek délután kiadott közlemény rámutat, Francsicson kívül még öten értek el szép helyezéseket: Bagi László, Feltóti Péter, Papp András, Schmall Rafael és Szémár Ferenc munkái is bekerültek a zsűrizés utolsó körébe.

Fotó:  A „Robottávcső” kategória első helyezettje: „Infravörös Szaturnusz”.

 

 

 

A 2019-es év asztrofotója, egyben a „Holdunk” kategória győztese: „Árnyékba”. 2018 januárjában teljes holdfogyatkozást lehetett látni többek között Európából is, Francsics László kompozit fotója azt mutatja meg, hogyan lépett be a Hold a Föld árnyékába. A 35 felvételből összeillesztett, a folyamatot jobbról balra szemléltető képen jól látható a Hold színeváltozása, lassú vörösbe borulása, és ami különlegessé teszi, hogy megmutatja azt az időszakot is, amíg a légköri ózon színszűrő hatására a Holdkorong széle rövid ideig kékben tündököl.

 

 

Forrás: index