Ma van a Földünkért Világnapja

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

25 éve, 1991. október 21-én a dalai láma szavaival indult útjára a Földünkért kampány, hogy felhívja a figyelmet az első környezeti világtalálkozóra, az 1992-es riói Föld-csúcsra. 25 éve világnap ez a nap, amely cselekvésre buzdít, az élővilág megőrzésére.

A Földünk védelmére 1991-ben indított világméretű kampány (Caring for the Earth) cselekvésre buzdított – egyéneket, szervezeteket, döntéshozókat egyaránt. Jelszava, a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan sokakat megszólított – indult a csöpögő csapok elzárása, a kádfürdőzés zuhanyozásra váltása, az energiatakarékos izzók terjedése, a lakások hőszigetelése, közben bringára váltottunk, szelektíven szemetelünk és ma már a húsmentes hétfőnél, a helyi termékeknél és az igyál a csapból kampányoknál tartunk. Mégis nagyobb lett a lábnyomunk.

25 éve 10 hónap alatt, idén már alig 8 hónap alatt, több természeti erőforrást használtunk el, mint amennyit a Föld 12 hónap alatt képes fenntarthatóan nyújtani. 1992-ben, a riói környezeti világtalálkozó évében épp október 21-ére, a Földünkért világnapjára esett a globális túlfogyasztás napja.

25 éve, október 21-én látott napvilágot a Földünkért c. stratégia is az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség), az UNEP (ENSZ Környezetvédelmi Programja) és a WWF (Természetvédelmi Világalap) összefogásával. Ez az 1992-es riói Föld-csúcsot előkészítő dokumentum alapozta meg több környezeti világegyezmény elfogadását – a biológiai sokféleségről szóló egyezményt, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményét, az elsivatagosodás elleni egyezményt, valamint előkészítette az erdőgazdálkodásról és a tengerek védelméről szóló egyezmények későbbi elfogadását.

Közel negyedszázad alatt felsorolhatatlanul sok természet- és környezetvédő egyezmény született, köztük a kiotói éghajlatvédelmi egyezmény, amely 5%-os globális kibocsátáscsökkentést írt elő 2020-ig az 1990-es szinthez képest, ennek ellenére a kibocsátás 45%-kal nőtt 2010-ig.

2015 decemberében már a 21. klímacsúcson, a nagyszabású párizsi diplomáciai eseményen állapodott meg a világ 195 országa, hogy ígéretük szerint a lehető legtöbbet tesznek azért, hogy 1,5-2 fok alatt maradjon a globális felmelegedés. Azóta a globális átlaghőmérséklet átlépett egy lélektani határt, a +1 Celsius-fokot.

Az egyezmények betartására a nemzetközi nagy szervezetek, a kormányok önmagukban nem elegendők – egyének, helyi közösségek, civil szerveződések, szervezetek, önkéntesség nélkül nincs előrelépés. A Földünkért Világnap ma is cselekvésre buzdít.

(fna.hu)