Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Munka a kánikulában: akiknek még árnyék sem jut

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Állítólag a mai lesz az év eddigi legmelegebb napja, a győri kertészeti cég munkatársai ugyanakkor dolgoznak pontosan úgy, ahogy egy hónapja tették, s ahogy egy hónap múlva is teszik. De hogyan lehet túlélni a tűző napsugarakat? – sorozatunkat velük folytatjuk.

A cégvezető a legkézenfekvőbb megoldással kezdte a felsorolást:

  • A munkát korábban kezdik, tehát a munkaidő reggel hattól délután háromig tart.
  • Árnyékra nem nagyon számíthatnak, hisz épp most ültetik el azokat a bokrokat, fákat, amelyek majd később adnak árnyékot a tulajdonosoknak.
  • Ilyenkor többet iszik az ember, emiatt viszont a mosdóhasználat is sűrűbbé válik. Van olyan hely, ahol a lakást használhatják a kertészek erre a célra, de ahol nem – és ez a jellemzőbb -, oda mobilvécéket rendel a munkáltató a kollégáinak.
  • A fű, illetve a növények ültetésénél is körültekintőnek kell lenni, bár még így a friss növényzet öt százalékát garanciában cserélni kell. A gyepszőnyeg alá, illetve az ágyások aljára vizet öntenek az ültetéskor, hogy a növények ne égjenek ki.
  • A növényeket nem előző nap, hanem az ültetést megelőzően, reggel hozzák el a kereskedelmi láncból, így frissen kerülnek az új helyükre.

Most ugyan mindenki a forróságról beszél, de a cégvezető elmondta azt is, hogy a téli időszak is enyhévé vált, ezért számukra már nemcsak a tavasz-nyár-őszi időszak jelenti a munkaidőt, hanem tudnak kertészeti munkát télen is végzeni. Ilyenre korábban nem volt példa.