Annak idején az ifjú Robert Plant egy régiségboltban figyelt fel a fotóra, ami annyira megtetszett neki, hogy rögtön meg is vásárolta, majd szakemberek segítségével utólag kiszínezték és egy üresen álló épület falára akasztottá a fotózáshoz.
Brian Edwards egyetemi kutató az angliai Wilthsire megye történelmét tanulmányozta – itt található a Stonehenge és az Avebury is – , amikor neki is a kezébe került egy példány az albumborítóra került fotóból. Edwards azonnal további nyomozásba kezdett és a kép hátulján található kézírásból arra a következtetésre jutott, hogy a fényképet 1892-ben készítette egy Ernest Howard Farmer nevű férfi, aki fotózást tanított a térségben. Farmer "A wilthsire-i tetőfedő" címet adta a képnek, a megyei múzeum pedig ez alapján beazonosította az idős urat, akit Lot Long-nak – más források szerint Lot Longyear-nek – hívtak, özvegy volt és Mere városában élt.
Az ikonikus fotó jövőre megtekinthető lesz a The Wiltshire Thatcher: A Photographic Journey Through Victorian Wessex című kiállításon is, Edwards pedig így nyilatkozott a nagy felfedezésről: "a Led Zeppelin zenéje kamaszkorom óta végigkíséri az életemet. Szívből remélem, hogy Robert, Jimmy és John Paul örülnek ennek a fejleménynek és szórakoztatónak találják."
Na de ki van a Led Zeppelin borítóján?
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
1971. november 8-án jelent meg a Led Zeppelin negyedik albuma – rajta a banda egyik legismertebb dalával, a Stairway To Heaven-nel – amelynek borítóján egy idős, szakállas férfi látható, aki egy köteg rőzsét cipel a hátán. A titokzatos öregúr kilétét több mint fél évszázadon át homály fedte, azonban úgy tűnik, végre kiderült, kiről is van szó.
NEKED AJÁNLJUK
Kitüntetések az egyetemen dolgozóknak
Kitüntetések az egyetemen dolgozóknak Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 2025. évi évfordulóján, Nemzeti ünnepünkön a Széchenyi István Egyetem több vezető munkatársa, együttműködő partnere magas állami...