Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nagyot ugrott az első lakást vásárlók száma

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jelentősen megugrott idén az első lakást vásárlók száma. Az egyik ingatlanközvetítő cég felmérése szerint az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára.

A területi eloszlás szerint a fővárosi lokációt választották a legtöbben, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket.

A kedvezmények és kedvezőbb feltételek csábíthatják a vásárlókat

Az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10 százalékos önerő lehetősége, valamint esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.

A tavasz robbantotta be a piacot

A Duna House felmérése szerint idén márciusban az előző év azonos időszakához hasonlítva közel duplájára, 26 százalékra emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya. A negyedéves adatok alapján a vásárlók a tavalyi éves átlagnál 1 százalékkal kevesebbet, 42,5 millió forintot szántak ingatlanvásárlásra idén. A csaknem azonos összeg azonban 2024-ben már csak 4 négyzetméterrel kisebb, átlagosan 51 négyzetméter alapterületű ingatlanokra volt elegendő Budapesten. Vidéken az első lakásukra szerződők az adásvételek 26 százalékban voltak jelen, ők átlagosan 32,6 millió forintos kiadással, 80 négyzetméter körüli ingatlanokra tehettek szert.

A legtöbben 24-24 százalékban 20 év alattiak, valamint 30-40 év közöttiek jutottak első lakásukhoz 2024 első negyedéve során.