Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezt jó fejbe vésni! Ezt szajkózzák azok is, akik szinte naponta hívják fel a figyelmet a csalókra. Rendőrség, biztonsági szakemberek és még sorolhatnánk. Gondolhatjuk persze, hogy „igen, tudjuk”, hogy esélye sincs a lehúzásnak… Aztán mégis!

A csalások lényege, hogy a magukat többnyire banki ügyintézőnek kiadó ismeretlenek ráveszik a „gyanútlan” ügyfeleket, hogy személyes adataik ellenőrzését követően pénzügyi és biztonsági adataikat is adják meg.  Legtöbbször egy távoli elérést biztosító program- AnyDesk– telepítését kérik, így akár asztali számítógépen, tableten vagy okostelefonon keresztül is lehetővé válik a két eszköz közötti kapcsolat. A program segítségével a csalók átveszik az eszközünk feletti irányítást.

A csalási módszer neve vishing, ami egy olyan csalárd telefonhívás, mely érzékeny adatok megszerzését célozza, és a hívó többnyire pénz átutalására is megpróbálja rávenni a hívott felet.

Az így megszerzett adatainkkal többféle módon is visszaélhetnek

Az egyik módszer, ha a tanácsokat követve „önként utalunk el pénzt” egy idegen számlaszámra. Jellemzően ezt kéri az ügyintéző, arra hivatkozva, hogy a számlánkat támadás érte, ezért kell biztonságos – általa megadott – számra átutalni az összeget.
Amennyiben telepítettük az „ügyintéző” útmutatásai alapján a távoli elérést biztosító programot, akkor a másik fél „önkiszolgáló” üzemmódban akár maga is indíthat utalást, így megcsapolva a számlánkat.
Az is előfordulhat, hogy banki adatainkat megszerezve sajátjukként használják a folyószámlánkat. Ilyenkor egy másik átvert személlyel utaltatják a pénzt a mi számlaszámunkra, abból vásárolnak, vagy csak tovább utalják egy következő számlaszámra. Az is gyakori, hogy a hitelkeretünk terhére vesznek le pénzt a számlánkról.

A tranzakciók nagyon nehezen nyomon követhetők, a pénz visszaszerzése ritkán jár sikerrel.

Mit tehetsz azért, hogy ne legyél áldozat?

  • Legyél óvatos a kéretlen telefonhívások során, kezeld fenntartásokkal az ott hallottakat!
  • Amennyiben sürgető a hívás, vagy az üzenet, az is gyanús! Mindig gondold át alaposan, amit hallottál, ne válaszolj meggondolatlanul!
  • Gyanús telefonhívás esetén ne adj meg személyes adatokat, szakítsd  meg a beszélgetést!
  • A kijelzett telefonszámot célszerű vissza ellenőrizni, online kereséssel, weboldalról, esetleg banki szerződésről, hogy valóban a pénzintézet száma, vagy sem?
  • Ne a kijelzett szám visszahívásával próbálkozz! Az lehet hamis, amit esetleg direkt a csalás céljából hoztak létre.
  • Ellenőrizd a telefonáló személy kilétét is, valóban a pénzintézet alkalmazottja, vagy sem.
  • A banki ügyintézők soha nem kérik a betéti, vagy hitelkártya PIN kódját, CVV-kódját, illetve az online banki jelszavát sem, ha valaki ilyet kér, soha ne adja meg!
  • A bankok nem kérik telefonon utalás indítását!
  • Soha ne telepítsd informatikai eszközeidre ismeretlenek kérésre olyan programot, amit nem ismersz!
  • Ha ilyen gyanús, csalási szándékú hívása volt, azt haladéktalanul jelentsd be bankjának!

További információkat talál a témával kapcsolatban a  www.kiberpajzs.hu oldalon.