Olvas… értelmez…

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Bárhogy is csavarjuk, egyre inkább ez lesz az új évtized egyik legnagyobb kihívása. Megtalálni a valóságot a sorok között. Kiválogatni a hiteles forrásokat – ami azért valljuk be egyre nehezebb, mert az rosszindulat és a tudatlanság még a koronavítusnál is gyorsabban terjed.
.
Mintha már régóta szomjaztunk volna egy pánikra.
.
Bár koronavírus még nincs (talán) Magyarországon, már elkezdtünk bespájzolni. Liszt már csak a komolyzenei CD boltban van. Kismamák pedig boltról boltra járhatnak a fertőtlenítőért, mert az már most hiánycikk a polcokon.
.
Már mindenkinek van otthon, csak aki tényleg napi szinten használná, annak nincs.
.
Béláim! Gondolkodjunk!
.
Ha a korábbi évek adatai nem változnak, akkor olyan 65-70 millió ember hal meg idén a Földön. Vagyis percenként 125-130 ember. Nem mindenkit a koronavírus visz el, az idén elunyt 11-12 millió emberből eddig majdnem háromezret. Leírom számmal is, így jobban látszik. Tehát 11.000.000 – 3.000 = 10.997.000. Az arányt nem is merem leírni, annyira kicsi szám jönne ki. Tényleg ez lenne a nagy világvége?
.
De nézzünk egy másik számot is. Vuhanban, ahonnan a vírus indult, és amelyik várost az első megjelenés után kb. 1 hónappal zártak karanténba – kicsivel több, mint egy hónapja –  nos ott élő 11 millió emberből alig 65 ezer kapta el a fertőzést. Közülük 2600 embert sajnos nem tudtak meggyógyítani, 26 ezret viszont igen, és jó esély van arra, hogy az a majdnem 40 ezer ember, aki még beteg, közülük nem 90%-át, hanem jóval több embert éli túl.
.
Mindezt persze az elővigyázatosságnak is köszönhetjük, így továbbra is  1% alatti a megfertőzöttek száma. És keveset esik róla szó, de a bajba jutottak majdnem fele 65 év feletti, az elhunytak között 40 év alatti szinte nincs is. Nem vagyok orvos, így csak a józan paraszti eszemmel gondolva ez azt jelenti,hogy akinek van valamilyen betegsége, annak jobban kell vigyáznia, aki viszont makk egészséges, az a statisztikák szerint hamarabb szenvedhet autóbalesetet, minthogy meghalljon a koronavírustól.
.
Az autóba mégis beülünk minden nap, attól mégse pánikolunk.
.
Láthatjuk, hogy a hatóságok az egész világban így itthon is abszolút komolyan veszik a vírust, és meg is tesznek mindent, hogy a lehető leghamarabb megfékezzék azt. De ez nem azt jelenti, hogy nekünk is nap, mint nap ezzel kell kelni és feküdni, és minden nap felkészülni a létező legborzalmasabb forgatókönyvre. Márpedig ezt tesszük, miközben beláthatjuk: olyan nagy baj most tulajdonképpen nincs.
.
Úgyhogy tegyük vissza szépen a babkonzervet a polcra, és ne úgy gondolkodjunk, mint a Legényanya című filmben Béláink! Mert viccnek ugyan jó, de már eleget nevettünk!