Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Önkéntes tűzoltók veresenyeztek Sáráspusztán

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
 Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség szeptember 8-án, szombaton már ötödik alkalommal szervezte meg a körzeti versenyen kategóriájukban legjobb eredményt elért csapatoknak a megyei gyermek-, ifjúsági- és felnőtt önkéntes tűzoltóversenyt a sáráspusztai kiképző bázison.

 

 

Célunk a hagyományok ápolása, az egyesületek utánpótlás nevelésének elősegítése.  Az egyesületek tagjai feladataikat önkéntesként, munkabér nélkül, szabadidejük terhére teljesítik.

A versenyt Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója nyitotta meg, és üdvözölte a résztvevő közel harminc csapatot, majd sportszerű versenyzést kívánt.

A versenyzők indulási sorrendje sorsolás útján dőlt el, majd párhuzamosan megkezdődött a viadal kismotorfecskendő szerelés és a váltófutás versenyszámokban.

A versenyen 27 csapat vett részt három – gyermek, ifjúsági, felnőtt – korcsoportban, hat kategóriában. A rendezvényre sokan voltak kíváncsiak, a versenyzők pedig, – már a legkisebbek is – szakszerűen kapcsolták össze a tömlőket, gyorsan futottak, küzdötték le az akadályokat, és mindent beleadtak, hogy a lehető legjobb helyezést tudja megszerezni csapatuk. Mindenki sportszerűen küzdött a dobogós helyekért, a csapattagok lelkesen buzdították egymást, több településről a polgármesterek is elkísérték az önkénteseket, s a helyszínen szurkoltak értük.

A rendezvény jó alkalmat adott arra, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron megyei Tűzoltó Szövetség még 2014-ben megkötött együttműködési megállapodását felülvizsgálja és megújítsa a két szervezet vezetője, így a megyei igazgatóság igazgatója, Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, és a tűzoltó szövetség elnöke, Vécs Pál a rendezvényen aláírták a megújított együttműködési megállapodást. A versenyzők pedig, miután a 7 x 55 méteres váltófutás minden akadályát leküzdötték, majd a kismotorfecskendő szerelést is végrehajtották izgatottan várták az eredményhirdetést, ahol a másodpercek döntöttek.

A gyermek lány kategóriában idén a mosonszolnoki lányok nyertek, a gyermek fiú kategóriában a lipóti fiúk csapata állhatott a képzeletbeli dobogó felső fokára.

Ifjúsági lány kategóriában a győrújbaráti lányok, ifjúsági fiúk között a fertőszentmiklósi fiúk győztek.

A felnőtt nők között Bágyogszovát csapata lett idén az első, a felnőtt férfiak között a Lipót végzett az első helyen.

A megyei viadalon az összetett csapatversenyben –  már sokadszorra – a Lipót felnőtt férfi csapata nyert, az összes csapat eredményét tekintve második a Bágyogszovát felnőtt férfi csapata, a harmadik pedig Fertőszentmiklós ifjúsági fiú csapata lett.

Az eredmények kategóriánként:

 

Gyermek lány kategória:

4. helyezett: Fertőszentmiklós  csapata

3. helyezett: Pereszteg

2. helyezett: Csorna

1. helyezett: Mosonszolnok csapata 

Gyermek fiú kategória:

4. Pereszteg

3. Osli

2. Csorna

1. Lipót csapata 

Ifjúsági lány kategória:

5. Farád

4. Bágyogszovát

3. Fertőszentmiklós

2. Dunakiliti

1. Győrújbarát csapata 

Ifjúsági fiú kategória:

5. Csorna

4. Pereszteg

3. Öttevény

2. Lipót

1. Fertőszentmiklós 

Felnőtt női kategória:

4. Győrújbarát

3. Völcsej

2. Mosonszolnok

1.  Bágyogszovát  csapata 

Felnőtt férfi kategória:

5. Völcsej

4. Győrújbarát

3. Vitnyéd

2.  Bágyogszovát

1.  Lipót  csapata 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy vándorserleget ajánlott fel a 800 liter/perces kismotorfecskendő-szerelés versenyszámban a legjobb időeredményt elért csapatnak, amely a lipóti felnőtt férfi csapatáé lett az idén.

A  Győr-Moson-Sopron Megyei Tűzoltó Szövetség különdíjait, amely a leggyorsabb váltófutásért és a leggyorsabb kismotorfecskendő szerelésért járt, szintén a Lipót férfi csapata vihette haza.

A versenyzők teljesítményét az oklevelek és kupák átadása után Vécs Pál, a megyei tűzoltó szövetség elnöke értékelte, aki megköszönte a csapatoknak a részvételt és a jó hangulatú, sportszerű versenyzést. További jó felkészülést is kívánt a csapatoknak,  hiszen jövőre szintén várjuk majd a megyei versenyre a legjobban teljesítő önkénteseket.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek hagyományápoló, fiatalokat nevelő, közösségformáló és tűzmegelőzési funkciót töltenek be, de részt vesznek a helyi közbiztonsági, veszélymegelőzési munkákban is. Az egyesületek működése, az önkéntesség, a katasztrófavédelem által támogatott társadalmi érték.