Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ösztöndíj külföldön tanulóknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Külföldi Tanulást Segítő Megyei Ösztöndíj Alapítványt a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés és nyolc, volt Győr-Sopron Megyei Tanácsi közüzemi vállalat hozta létre 2.800.000 Ft összegű induló vagyonnal.

 

Az alapítvány célja korhatár nélkül azoknak a megyei lakosoknak ösztöndíjjal történő támogatása, akik külföldön tanulmányokat, illetve kutatásokat folytatnak. Az alapító okirat alapján az alapítvány céljára és a működés költségeire csak a vagyon kamatai használhatók fel.

 

Az alapítvány kuratóriuma 1994-től kezdve ír ki pályázati felhívást és támogatja az egyre nagyobb számú külföldön tanuló és kutatást folytató megyei lakosokat. A kiosztott ösztöndíj egyszeri támogatást jelent. A rendelkezésre álló szűkös anyagi keret miatt volt olyan év, amikor az alapítvány nem írt ki pályázatot.

 

Az alapítvány kuratóriuma 3 főből áll, elnöke Varga Lászlóné, tagjai pedig dr. Kristóf János és Vida István.

 

A 2010-ben meghirdetett felhívásra 30 pályázat érkezett, a pályázók közül a kuratórium 6 főt részesített ösztöndíj támogatásban, melynek összege fejenként 50.000 Ft. A nyertes pályázók az ösztöndíj támogatást Varga Lászlóné, a kuratórium elnöke és a kuratórium tagjainak a részvételével a Megyeháza Gobelin-termében szervezett ünnepségen vehették át.

 

Az alapítvány kuratóriuma szívesen vesz minden olyan jellegű anyagi támogatást, amely az alapítványi cél megvalósulását segíti elő.

 

Az alapítvány számlaszáma:


Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10403356-33518877-00000000