Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A napokban érkezett az azóta hivatalosan is megerősített hír, hogy az októberi Power Trip fesztiválon Ozzy Osbourne is fellép az AC/DC, az Iron Maiden, a Guns N' Roses, a Metallica és a Tool mellett, az énekes felesége és menedzsere, Sharon pedig Piers Morgan műsorának vendége volt, ahol jó híreket közölt férje jelenlegi állapotáról.
 

 
"Ozzy jól van. Sokkal jobban. Neked már megsúgtam pár napja, de azt hiszem, azóta hivatalosan is bejelentették, úgyhogy már itt is beszélhetünk róla, hogy október 6-án a Coachella helyszínén lesz majd egy hatalmas buli olyan fellépőkkel, mint a Guns N' Roses, a Metallica, az AC/DC és persze Ozzy… szóval visszatért. Sőt, ami azt illeti, soha nem is állt le." (az Iron Maident vélhetően direkt hagyta ki Sharon a felsorolásból, mivel nincs jóban Bruce Dickinsonnal – a szerk.)
 
Ozzy számos egészségügyi problémával küzdött az elmúlt években: Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, elkapta a koronavírust és többször műtötték is korábbi sérülései miatt, ezért több halasztást követően végül lemondta a régóta tervezett európai koncertjeit, és úgy fogalmazott, hogy a hagyományos turnézós időszakának vége, de igyekszik megtalálni a módját annak, hogy valahogy mégis felléphessen.