Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Paralimpia: Itt az újabb magyar arany!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kajakos Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett a KL1-es kategóriában, 200 méteren a párizsi paralimpia szombati versenynapján. Suba Róbert a negyedik helyen ért célba.

A Budapesti Honvéd 21 éves világ- és Európa-bajnok versenyzője már a pénteki előfutamból biztosította a helyét a fináléban, amelyben fölényes sikert aratott. Már az elején az élre állt, 80 méter után pedig megindította a hajóját és elképesztő, közel két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Kiss Péter Pál így már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.

A szám másik magyarja, a nyolc éve, Rióban ezüstérmes Suba Róbert ugyancsak remekül versenyezve negyedik lett a vaires-sur-marne-i pályán.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd