Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Sikeres félévet zárt az Audi

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

Az első félévben összesen 21.493  jármű hagyta el a gyártócsarnokot, ebből 9.625 Audi TT Coupé, 3.330 TT Roadster és 8.538 Audi A3 Cabriolet. Ez a darabszám 25 százalékos növekedésnek felel meg. A termelési volumen nagysága az árbevételben is tükröződik: a vállalat az év első hat hónapjában 681 milliárd forintos árbevételt ért el.

 

„Ez a magas gyártási volumen mutatja, hogy a 2009-es nehezebb gazdasági év után ismét magas fordulatszámon pörög a termelésünk. Az AUDI AG a 2010-re tervezett több mint egymilliós járműkiszállítással a 2008-as rekordévet szeretné megismételni. Leányvállalatként jelentős mértékben hozzájárulunk e cél eléréséhez” – mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója.

 

Az Audi Hungaria az év első hat hónapjában 25 milliárd forint értékben ruházott be új termékekbe, gyártási technológiákba és infrastruktúrába. Az első félév kiemelkedő eseményeként a vállalat újabb tevékenységi körrel bővítette portfólióját: a motorgyártás területe egy Kísérleti Motorgyártó Központtal egészült ki. Így a sorozatgyártásban épülő motorok mellett a jövőben kísérleti erőforrások is készülnek Győrben.

 

Az Audi Hungaria szerszámgyára megkezdte az Audi RS5 modell egyes karosszériaelemeinek gyártását. Az RS5 már a hatodik Audi modell, melyhez a magyar vállalat rugalmas kisszériás gyártásban készít magas komplexitású karosszériaelemeket az AUDI AG megbízásából.

 

A járműgyártás területén 2010 tavaszától új, még vonzóbb külsővel készül az Audi TT Coupé és Roadster. A sportautó fogyasztását új technológiákkal csökkentették és egy erősebb, hatékonyabb 2.0 literes, négyhengeres, 155 kW (211 LE) teljesítményű TFSI motorral is rendelhető.

 

Június 30-án az Audi Hungaria 5.694 munkatársat foglalkoztatott. Ebben az évben ez idáig 149 új munkatárs, közülük 40 mérnök kezdte meg a munkát főként a motorfejlesztés, a szerszámgyártás, a minőségbiztosítás és a termelés területén. További 20 mérnöki pozíció vár még betöltésre. A vállalat kínálta álláslehetőségek magas értékét és megbecsültségét jelzi, hogy a magyarországi végzős mérnökhallgatók immár második alkalommal választották az Audi Hungariát az ország „Legvonzóbb munkaadójának”.

 

A vállalat jelentős mértékben támogatja a régióban folyó oktatást. Ennek legújabb mérföldköveként megalakult Győrben az Audi Hungaria Általános Iskola és Gimnázium. A szeptembertől ebben az oktatási intézményben tanuló diákok olyan bizonyítványt kapnak, amit a magyar és a német állam is elismer. Győr Megyei Jogú Város és az Audi Hungaria közösen felelnek a  német nyelvű oktatás keretfeltételeinek megteremtéséért.