Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Skóciában életbe lépett az a jogszabály, amely szerint kötelező lesz ingyenesen hozzáférhetővé tenni a tamponokat a kijelölt nyilvános helyeken, például egyes iskolákban, gyógyszertárakban vagy közösségi központokban.
A törvényjavaslatot Monica Lennon, a munkáspárti politikus nyújtotta be, 2020-ban pedig egyhangúlag támogatta azt a skót parlament.
„Büszke vagyok arra, hogy úttörő szerepem volt a törvény megalkotásában, amely már most is pozitív változást jelent Skóciában és szerte a világon” – mondta Lennon.
Shona Robison szociális igazságügyi miniszter szerint az ingyenes tampon alapvető fontosságú, így nem fordulhat elő, hogy valaki anyagi okok miatt nem jut hozzá.
2017 óta körülbelül 27 millió font (kb. 12, 5 milliárd forint) ment el csak arra, hogy nyilvános helyeken hozzáférhetővé tegyék a tamponokat.
Miközben az Egyesült Királyság tagországa az első, ahol nem kell fizetni az eszközért, Spanyolország lesz az első nyugati ország, amely havi három nap szabadságot biztosít a nőknek a menstruáció ideje alatt.