Régen minden házban ott voltak a szaloncukrok, és nem a fa alatt, hanem hosszú órák munkája volt, amíg felkötöztük őket a karácsonyfára. Folyamatosan kiettük a tartalmát, a csomagolás viszont továbbra is a fán maradt. Nézzük, milyen szuper szaloncukrok voltak régen!
Régen minden más volt, ez is…Nem voltak minden sarkon multikulti bevásárlóközpontok, áruházak, hanem volt piac, zöldséges és néhány kisbolt elszórva a falvakban, városokban. Leggyakrabban az üzletek kirakatában elhelyezett karácsonyfákon lógtak, innen tudtuk, hogy abban a boltban lehet kapni belőle. Az 1970-es évektől kezdve mi mindig a Konzum szaloncukrot vásároltuk, általában 2-3 dobozzal.
A fára mindig felkerült legalább egy doboznyi szaloncukor, dróttal, vagy cérnával erősítettük fel a fenyőágakra. A maradék egy-két doboz ment a szekrénybe, és csak néha-néha fogyasztottunk belőle. Mindenkinél volt egy-két olyan rokon, aki nem dobta ki az előző évi szaloncukrot, ha nem úgy ahogy volt, leszedte, így következő évben madzag sem kellett rá, hanem mehetett fel a fára . Ezekkel vigyázni kellett, nehogy beletörjön a fogunk!
Háromfajta volt a Konzum szaloncukorból: ezüstpapíros, bevonat nélküli, aranypapíros, csokoládé bevonattal, és a fenyőágakkal, valamint harangokkal díszített kék és rózsaszín celofános, aranypapíros, csokoládé bevonattal. A háromfajta egyben hasonlított: mindegyik három ízben volt kapható, az ízt viszont nagyon nehéz volt meghatározni.
A legtöbben, szín szerint csoportosítottuk: a barnát senki sem szerette, nagyon rossz volt, íze a kanalas gyógyszerre hasonlított, a rózsaszín már nem volt annyira rossz, puncsszerű volt, a legfinomabb viszont a fehér volt, amiben leginkább vaníliát érezhettünk.
A csokoládé bevonatú esetében mindig a szerencsében kellett bízni, az ezüstpapíros viszont csokoládé bevonat nélkül készült, ezért láthattuk, hogy milyen színt rejt a csomagolás – természetesen mindig a fehér fogyott el a leghamarabb, a barna pedig mindig megmaradt.
A probléma viszont azzal volt, hogy mivel nem volt csokoládéba mártva, ezért semmi sem védte a kiszáradástól, sokszor már az üzletekbe is kiszáradtan érkezett meg. Ilyenkor lehetetlen volt elharapni, az elszopogatáshoz viszont túl nagy volt, szóval össze kellett törnünk, vagy fel kellett vágnunk. Amikor szerencsénk volt, nem száradt ki és könnyedén tudtuk fogyasztani.
Később már bővültek az ízek, de még ma is ezek a legkellendőbbek: zselés, kókuszos, karamell, illetve csokis-rumos. A zselés volt általában az aranycsomagolású, a kókuszos a kék, a karamell az óarany, a csokis-rumos pedig a piros.
Egy kis szaloncukor történelem: A XIV. században készítették el a szaloncukor ősét Franciaországban. Tőlük német bevándorló cukorműves mesterek közvetítésével érkezett Magyarországra, a XIX. század környékén. Ezután vált népszerű karácsonyi dísszé, illetve édességé.
Kezdetben kézzel készítették, azonban már a XIX. század végén megjelentek az első fondantkészítő gépek, amelyek az első magyar gőzüzemű csokoládégyárban működtek – itt készítették a karácsonyi édességeket a Gerbeaud cukrászdának. Eleinte a magyar cukrászdák szaloncukrait a vevők megrendelhették, vagy készletről meg is vásárolhatták azonnal. Megrendelés esetén meg lehetett határozni, hogy milyen ízű legyen, milyen papírba kerüljön, és milyen színű csomagba legyen beletéve.
Manapság már szinte mindenhol hozzá lehet jutni a szaloncukrokhoz és a legkülönfélébb ízekben lehet kapni. Nálam a problémát az jelenti, hogy mindenki a bizniszt látja a szaloncukorban, ezért már olyan ízekben és formákban is készül szaloncukor, aminek semmi köze nincs ehhez az édességhez. Háztartásonként nagyjából egy kilogramm a megvásárolt átlagos mennyiség.
Nálatok mi a favorit? Várjuk a kommenteket Facebook oldalunkon!http://facebook.com/gyorihirek
Forrás: magyarorszagom.hu
