Kezdőlap LIFE MAGAZIN

 Szilveszteri buli okosan!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az alkohol a legelterjedtebb tudatmódosító szer a világon, így hazánkban is. Míg felnőttkorban a rendszeres fogyasztás okozza a legnagyobb problémát, addig a fiataloknál az alkalmi, nagy mennyiségű bevitel jelenthet komoly veszélyt.

Az elfogyasztott ital már a szájnyálkahártyán át elkezd felszívódni, azonban a legnagyobb mennyiség a gyomorban kerül a véráramba. A felszívási sebesség függ a gyomor telítettségi állapotától, üres gyomor esetén lényegesen gyorsabb. Keringési rendszerünk hamar eljuttatja az agyunkhoz és ott számtalan működési zavart idéz elő.

A mozgáskoordinációs, hangulat- és beszédzavart feltehetően sokan ismerik már, de azzal kevesen vannak tisztában, hogy akár súlyos, életveszélyes állapotot is előidézhet. Az alkohol okozta élettani változások természetesen összefüggésben vannak az elfogyasztott mennyiséggel. Az egyes hatásokat az ún. véralkoholszinthez szoktuk viszonyítani, amely ezrelékben fejezhető ki. Ez megmutatja, hogy a teljes vérmennyiségünk (kb. 5 liter) hány ezrelékét teszi ki a tiszta szesz, azaz az etil-alkohol (etanol).

Az egyes véralkoholszinteket az alábbi állapotváltozások jellemzik:

– 0,5 ezrelék – a mozdulatok összehangoltsága megváltozik, csökken a reakcióidő

– 0,5-1,5 ezrelék (ittasság) – arc pirossága, élénk beszéd, kézmozdulatok és arcmimika. Nő a magabiztosság érzés, emelkedik a vérnyomás, pupilla tágabb.

– 1,5-2,5 ezrelék (részegség) – erőszakosabb viselkedés, a részeg személy azt hiszi, mindenre képes, lassított mozdulatok, jelentősen megnőtt reakcióidő, sápadt arc, dülöngélő mozdulatok. Korábbi tünetek fokozódnak. Légzés- és pulzusszám csökken. Hányinger, hányás.

– 2,5-3,5 ezrelék (nehéz részegség) – komoly mozgászavar, nehézbeszéd, légzési nehézség, álmosság. Ebben az állapotban már semmilyen műveletre sem alkalmas.

– 3,5-4,5 ezrelék (kóma) – nagyon változatos tünetek az erős álmosságtól az eszméletvesztésig. Vérnyomás és testhőmérséklet csökken. Ez a stádium már szakértői beavatkozást igényel!

– 4,5-5 ezrelék felett – légzésközpont bénulás, így halál. A halál az eszméletlen állapot beállta után kb. 5-10 órával következik be.

 

Az elfogyasztott alkohol hatása sok mindentől függ. Pl. a már említett gyomor telítettségétől, a testsúlytól, illetve attól, hogy lány vagy fiú vagy-e. Így az alábbi adatok csak nagy általánosságban igazak.

Egy ezrelék véralkoholszint eléréshez elegendő kb. 1,5 liter sör, vagy kb. 0,7 liter bor, vagy kb. 1,8 dl pálinka elfogyasztása

Kb. 3 liter sör, vagy kb. 1,4 liter bor, vagy kb. 3,6 dl pálinka elfogyasztása már kétezrelékes alkoholszintet is elérhet.

Egy alkoholhoz nem szokott, átlagos felnőtt óránként kb. 0,3 dl 40%-os pálinkának, vagy 1 dl bornak, vagy 3 dl sörnek megfelelő mennyiségű alkohol lebontására képes.

 

Néhány tanáccsal szeretnénk segíteni, hogy ha „túl jól sikerült” a szilveszteri buli, akkor mi a teendő!

– Ne igyon több alkoholt!

– Maradj mellette! Az egyik legfontosabb, hogy ne hagyd magára. Kísérd figyelemmel állapotát, romlik vagy javul, és segíts neki.

– Óvd a kihűléstől! Alkoholos állapotban szervezetünk hajlamosabb a kihűlésre. Vidd meleg helyre, szükség esetén takard be.

– Ne hánytasd! Ittas személy esetén nagy a félrenyelés esélye, így ne próbálkozzatok a hánytatással. Ha az magától „sikerül”, segítsetek neki a szájüregi tisztálkodásban, illetve takarítsátok el a nyomokat.

– Igyon vizet! A hányás és az alkohol is vízveszteséget idéz elő. Nagyon fontos a folyadékpótlás.

– Kísérd nyugodt helyre! Egy kis mozgás, friss levegő, csend biztosan nem árt. Ültesd vagy fektesd le egy nyugisabb szobában, helyiségben. Kísérd az ablakhoz, de ügyelj, ne hűljön ki!

– Fordítsd a hasára! Ha fekszik, alszik, fordítsd a hasára, így elkerülhető, hogy légúti akadály (pl. nyál, hányadék) alakuljon ki.

Bizony előfordulhat, hogy társad olyan állapotba kerül, hogy a legodafigyelőbb segítséged is kevés. Ez esetben ne késlekedj a mentő értesítésével (104)! Hívj mentőt, ha:

– eszméletlen. Ingerekre (megrázás, hangos megszólítás) nem reagál,

– remegése nem szűnik,

– magatartását nem lehet befolyásolni. Veszélyes, meggondolatlan dolgokat csinál, agresszív és nem tudjátok megfékezni,

– bevizel, beszékel. Ezek mind súlyos állapotra utalnak,

– légzése szabálytalan, általában túl lassú (12/perc alatti).

 

Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok az év utolsó napjára, de ne feledjétek, csak okosan!

Forrás: kamaszpanasz.hu