Győr

Kést rántott a fiára

A vita hevében megszúrta egy késsel a fiát, az 50 év körüli férfi pedig pár órával később belehalt sérüléseibe. Az ügyészség most emelt vádat a 77 éves édesapa ellen, aki jelenleg bűnügyi felügyelet alatt abdai otthonában tartózkodik, a bíróság 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a jövőben.

Nem kell előzetesbe mennie
Győr

Nem kell előzetesbe mennie

Nem kell előzetes letartóztatásba mennie annak a férfinek, aki a gyanú szerint a hétvégén egy késsel megölte a fiát Abdán. A férfi védője szerint sokkal inkább baleset történt mint szándékos emberölés, ráadásul a gyanúsítottnak nincs is hova menekülnie. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalásig otthon maradhat, de nyomkövetőt kell viselnie.

Hétfőtől több lezárás is nehezíti a közlekedést Győrben
Győr

Útzárra kell számítani Abdán

A Vasút utca és Szent István utca közötti szakaszt zárják le. Abda Község Önkormányzatának szándékában áll az abdai vasútállomásig vezető gyalogos közök burkolatának felújítása, a vízelvezetés megoldása. Elsőként a Vasút utca és Szent István utca közötti szakaszt újítják fel az idei évben. A munkálatok ideje alatt ez a gyalogos közt a forgalom elől lezárják, mely […]

Biztonságosabb lehet az átkelő Abdánál
Győr

Biztonságosabb lehet az átkelő Abdánál

Biztonságosabb lehet az átkelés kerékpárral az egyes úton Abdánál. A település polgármestere Híradónknak azt mondta, még év elején elkezdődik a beruházással kapcsolatos egyeztetés, és ha a Magyar Közút rábólint, szürkületben is jobban látszik majd a kereszteződés. Erre azért is van szükség, mert még mindig sokakat megzavar, hogy itt nem bicikliseknek van elsőbbsége.

Forgalmival ma ingyenes a vonatozás
Győr

Halálos vonatbaleset történt Abdánál

Személyvonat gázolt el egy embert Abdánál. Elgázolt egy embert egy személyvonat Abda után, Győr felé haladva. A mentők megállapítása szerint az elgázolt illető nem élte túl a balesetet. A vonat utasai nem sérültek meg, hamarosan egy másik szerelvénnyel folytathatták útjukat. A győri hivatásos tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában nyújtottak segítséget, írja a katasztrófavédelem győri oldala.

Az autópálya és a vasút zaja is gondot okoz Abdán
Győr

Az autópálya és a vasút zaja is gondot okoz Abdán

Évről-évre egyre nagyobb gondot okoz Abdán az autópálya és a vasút zaja. A település mellett húzódó M1-esen szinte éjjel nappal megy a forgalom. A tehervonatok hangja pedig még a vasúttól két utcányira is zavaróan hangos. Egy hatástanulmány szerint a zajszint átlépi a megengedett értéket, ennek ellenére úgy tűnik öt éven belül nem lesz zajvédő fal […]