Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Több mint 750 rétisast és 350 parlagi sast figyeltek meg az idei Sasszinkron felmérői

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 750 rétisast és mintegy 350 parlagi sast figyeltek meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és partnerei által szervezett januári, XV. Országos Sasszinkron résztvevői

 

Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve szervezte meg idén is az országos sasszinkron felmérést, amelyhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében idén először a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, hogy a Kárpát-medence első téli „sastérképe” is elkészülhessen – közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel. Az idei sasszinkron enyhe időjárása, a fagymentes, felázott, mély talaj megnehezítette jó néhány terület megközelítését, de így is rendkívül nagy lefedettséget ért el a felmérés. A madárszámláláson, amelyet az egy időben történő megfigyelések miatt neveznek sasszinkronnak, idén 347 magyarországi felmérő és 80 szlovák, cseh, osztrák, szerb és román szakember vett részt, akik a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérték, így a lehető legpontosabb kép alakulhatott ki az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.

 

A magyarországi felmérők összesen mintegy 16 500 négyzetkilométert, az ország területének mintegy 18 százalékát fedték le. Magyarországon 750-nél is több rétisast és csaknem 350 parlagi sast számoltak, a hat résztvevő közép-európai országban pedig összesen több mint 1000 rétisast és mintegy 450 parlagi sast figyeltek meg. A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is nagyon ritkák. Az adatok alapján a felmérés során bejárt legsűrűbb sastelelőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 3 rétisas és 2 parlagi sas került lencsevégre.

 
A két sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 2 szirti sast és 4 fekete sast, valamint további 13 ragadozómadár-faj mintegy 9378 példányát is megfigyelték a szakemberek, akik láttak vörös kányát, kékes rétihéját, barna rétihéját, karvalyt, héját, egerészölyvet, gatyás ölyvet, pusztai ölyvet, vörös vércsét, kerecsensólymot, vándorsólymot és kis sólymot is. A nappali ragadozómadarak mellett baglyokat, és ragadozó életmódú énekesmadarakat is számoltak a felmérők, sőt néhány régióban a túzokokat is számba vették.