Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Turista-központ épül a Búbánat-völgyben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kétszintes turisztikai központot a Vasas Horgász Egyesület építi, a beruházás 260 millió forintból fog megvalósulni a Kerek tó szomszédságában.

Kerektavi Természetház néven egy környezetbe illeszkedő 640 négyzetméteres, kétszintes turistaközpont épül az esztergomi Búbánat-völgyben, a Kerek tó mellett. A szeptember végére elkészülő, kétszintes épületben oktatótermeket, öltözőket, mosdókat és büfét alakítanak ki, a közösségi tér alkalmas lesz kiállítások, rendezvények befogadására.

A természetházat az esztergomi Vasas Horgász Egyesület építi. Szentkirályi Ádám, az egyesület elnöke elmondta: csaknem 260 millió forintot fordítanak a beruházásra, az összegből 190 millió forintot pályázaton nyertek, valamint a pályázaton 40 millió forint önerőt vállaltak.

Ezen felül a horgászok szerzik be az épület teljes berendezését, valamint a természettel kapcsolatos bemutatókhoz és kiállításokhoz szükséges technikai eszközöket. Az egyesület fedezte továbbá az energiahálózat fejlesztését, a korábbi faépület elbontását, valamint az építészeti tervek készítését. Így összesen további 30 millió forint saját forrással járulnak hozzá a természetház elkészüléséhez.

A beruházás egy Lépésekre a Dunakanyartól nevű, 416 millió forintos projekt része, melyben számos fejlesztéssel teszik vonzóvá a térséget a turisták számára. Az egyesület mellett a konzorciumban együttműködő partnerek a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A fejlesztési program legfontosabb eleme a térséget átszelő mintegy több száz kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyek és információs rendszer felújítása. Nagyobb beruházással érintett a Rám-szakadék, ahol fogadóépület létesül bababarát mosdóval és pelenkázó helyiséggel, míg Nyergesújfalu határában négyévszakos pihenőhelyet alakítanak ki az egykori Jung-ház épületéből.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.