Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma van Szent György napja, ennek a napnak nemcsak őseink, hanem egyebek mellett a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít. Cikkünkből kiderül, mi köze van egymáshoz a kereszténységnek, a sárkányoknak, az időjárásnak, egy győri, tétova tekintetű szobornak és a rendőröknek egymáshoz. 

Szent György 303. április 23-án halt mártírhalált, éppen ezért ekkor emlékeznek meg rá a keresztény egyházak többségében, ám Magyarországon és Csehországban hagyományosan a következő nap tartják. 

Élete és tetteinek nagy része inkább mese és legenda, mint a valóság. Annyi talán bizonyos, hogy kiválóan forgatta a kardot, így szépen ugrált felfelé a ranglétrán a római Diocletianus császár seregében. Amikor azonban a császár üldözni kezdte a keresztényeket, ellene fordult, és ezért börtönbe vetették, ahol kegyetlenül megkínozták. A kínzások sora sem tudta eltéríteni hitétől, végül kivégezték. 

Hogy jönnek ide a sárkányok?

Szent György legendája arra épül, hogy a hit megálllítja a démonok uralmát, ami a gonoszt minden alakjában legyőzi. Az európai kultúrában a sárkány a gonoszt, a veszélyt vagy a fenyegetést jelképezi. A sárkányviadal egyébként csak a későbbi évszázadokban vált a Szent György legenda részévé. 

A sárkányölő szent köré épült mítosz lecsupaszítva nem más, mint a jó győzedelme a veszedelmes ellenség felett. Éppen ezért választotta a magyar rendőrség magánk Szent György napját. 

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk a szobor

Nem kell messzire mennünk győriként, hogy Szent György-ábrázolással találkozzunk: a Baross út végén diszkút állít neki emléket. Érdekes tény, hogy a klasszikus ábrázolások hős, deltás katonaként ábrázolják, aki bátrán küzd meg a félelmetes és hatalmas sárkánnyal, ezzel szemben a győri szobor egészen más képet fest róla. A győri Szent György szobor egy gömbbön álló emberalak, lábánál inkább gyík, mintsem sárkány. Rieger Tibor Kossuth-díj szobrász művében az ember áll a fókuszban a hős helyett. Szent György szemében kérdések sora tükröződik, de talán a legfőbb az, hogy mérlegre tehető az egyéni érdek a kereszténység közösségi érdekével szemben. 

Boszorkányok ellen is bevethető módszerek

Népi hagyományok tekintetében is igencsak gazdag ez a nap. Úgy tartják, ha ezen a napon sok eső esik, bő termésre számíthatunk. Ha nem zavar be a klímaváltozás ebbe, a mai csapadékos időjárást elnézve, igencsak gazdag terményáradatra van kilátásunk.

Egyes vidékeken Szent György napján megáldják a háziállatokat, különösen a lovakat, hogy megvédjék őket a betegségektől és a rossz szellemektől, például a boszorkányok átkától. Szent György napja sokak számára a kertészkedés kezdetének vagy az ültetési szezonnak a kezdetét jelenti. 

Borítókép: Csuhai István