Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

36 kilométernyi négysávos úttal gazdagodik Észak-Dunántúl

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új nyomvonalon épül meg a 83-as gyorsforgalmi út Győr és Pápa között a Duna Aszfalt és a Soltút kivitelezésében.

Ünnepélyes eseményt tartottak délelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei Gyarmaton, az új, 2×2 sávos 83-as főút projektjén a munkavégzés megkezdés alkalmából. A projektben Győr és Pápa között teremtik meg a rég vár gyorsforgalmi kapcsolatot 132 milliárd forint állami forrásból a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, amely új nyomvonalon készül el.

A projektben 2×2 sávos gyorsforgalmi út két szakaszban épül meg: Pápa és Tét déli csomópontja között a Duna Aszfalt Kft. valósítja meg a munkálatokat, a Tét déli csomópontja és Győr közötti szakasz pedig a Soltút Kft kivitelezésében készül el. A kivitelezés mindkét szakaszon egyszerre zajlik, az útszakaszon 110 km/h lesz a megengedett sebesség.

A négysávos 83-as főút szakaszán megépül két darab különszintű csomópont is Pápa északi térségében és Gyarmatnál, valamint 15 darab híd műtárgyat is megterveznek. Stratégiailag is fontos az M83-as út megvalósulása, így a pápai repülőtérnek közvetlen összeköttetése lesz Győrrel és az autópályával.

Forrás: magyarepitok.hu