Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Laczó Zoltán Vince

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Laczó Zoltán Vince, akinek műveit 1995 óta mutatják be rendszeresen hazai és külföldi együttesek.

Győr, 1964. október 25. – magyar zeneszerző.

Alap és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd Budapesten 1991-ben jazz-előadóművészi, 1999-ben fúvószenekari karmesteri végzettséget szerezett. Marosi László növendékeként részt vett Bob Gifford, Ronald Johnson, Jan Magnus-Dahle mesterkurzusain. Zeneszerzést Bogár Istvántól tanulta.
1984 és 1988 között a Rock Színház zenekarának, és különféle jazz és rock együtteseknek volt tagja.
1991-től Németországban színházi muzsikusként – megszakításokkal – 1994-ig dolgozott.
1994 és 1997 között a Vi-Dok Stúdió keretében készülő természet és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzője, illetve – 2001-ig – a Four Fathers énekegyüttes állandó hangszerelője volt. 1997-től 2004-ig a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanáraként működött. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője és zenei rendezője.
 
2007-ben a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanári diplomát szerzett, ezt 2016-ban a Szegedi Gál Ferenc Főiskolán Keresztény egyház és művelődéstörténész MA diplomával egészítette ki.