Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Schöpf-Merei Ágost

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Schöpf-Merei Ágost, aki megírta az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvet és ő indította el az első magyar gyermekgyógyászati folyóiratot.

Győr, 1804. szeptember 24. – Manchester (Anglia), 1858. március 12. magyar orvos- és sebészdoktor, szemorvos, gyermekgyógyász, az MTA levelező tagja.

A gimnáziumot és bölcseletet a soproni evangélikus líceumban és Bécsben végezte. Orvosegyetemi tanulmányait Bécsben kezdte, de egy tanárral történt vitája eltávozásra indította, ezért Prágában kezdte az orvosi első évet, majd Padovában folytatta egy évig, végül Paviában fejezte be, orvos- és sebészdoktori oklevelet nyert 1832-ben. Egy ortopédiai intézet felállításának céljából azonban 1834-ben Pestre költözött, majd 1836-ban meg is nyitotta, ami az első ilyen intézmény volt Pesten. Az épület az 1838-as pesti árvíz idején elpusztult. A Magyar Tudományos Akadémia 1835. szeptember 14-én levelező tagjai sorába választotta; a bécsi és berlini Hufeland-orvosegylet is megválasztotta tagjának. 1836-tól az orvostörténet címzetes rendkívüli tanára volt, 1844-től gyermekgyógyászati előadásokat tartott a pesti egyetemen. 1839 elején gyermekkórházat alapított, melyet augusztus 16-án nyitottak meg, s mely intézet 13 évi fennállása ideje alatt 44 ezer beteg gyermeknek nyújtott segítséget. A szabadságharc mozgalmaiban tevékeny részt vett, az olasz légióban katonaorvosként szolgált.